Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1967-06-01
-Jpezelőtt. Úgy értelmeztem, amikor az anyagot elolvastam, hogy nem egyenletes az oktató kar részvétele.ehhen a nevelőmunkában. Ma is uralkodik olyan nézet, hogy az egyetemen a nevelői munka fe - lesleges. Mások azt mondják, hogy ezt a nevelési munkát nem egyetemi szinten alkalmazunk, hanem középiskolás vagy más formákban. Az egyetemi kar gyakorlatilag nem vesz részt ebben a munkában. Elég sokat foglalkoztunk ezzel, mert az elismeréseknél fokozottabb mértékben vesszük figyelembe, de még mindig nem kielégítő. Az anyagban az erre való utalást igy értelmeztem és egyetértettem vele. Ehhez kapcsolhatnám azt a problémát, amiről itt a legtöbb szó esett. A szolidaritási bizottsággal kapcsolatos problémát. Ezek a bölcsészettudományi karhoz tartoznak, a filozófia szakosok viszik a vezető szerepet. Ez is arra mutat, hogy a nevelőmunka terén ninos minden rendben. Ezek a fiatalok ma már nem tudom,hogy hol tartanak. Ezek^többet akartak és valamit akartak pluszként csinálni. Az oktatók nem álltak megfelelően az élére és nem terelték helyes irányba őket. Biztosra mondható, hogy ha odaállnak, akkor nem lett volna olyan mértékű probléma, mint igy. A filozófiai Ó~N tanszéken voltak és vannak problémák az oktatási-nevelési téren. Az oktatóknál is vannak lazaságok. Állítom, hogy javult a helyzet, de még nem kielégítően. Még sem vagyok pesszimista. A másik oldala a dolognak a rend és a fegyelem, ami mindenkire nézve kötelező. Oktatókra és hallgatókra is. Ha egy-két anarchista van, ezeket el kell tanácsolni. Akár azért, mert politikailag za - varos fejű, vagy azért, mert a fegyelmet nem tartja be. Körlevelet kaptunk, hogy külföldi vagy kinai követségre csak úgy mehetnek a fiatalok, ha jelzik és engedélyt kérnek. Ezzel szemben voltak olyanok, akik rendszeresen jártak külföldi követségekre és röpcédulá - kát terjesztettek. Ilyen volt pl. Pór. Kevesen vannak ezek, az elmúlt évben foglalkoztak velük, de eltulzottan. Akik ilyen vonatkozásban megszegik a rend és fegyelem szabályait, azokat el kell tanácsolni. Kirschner elvtárstól hallottam, hogy ezek a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak és a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a ha - tározatot. összegezve: az a helyzet, hogy most túlságosan sokat és /"> túl sok szervezet foglalkozott ezzel a kérdéssel és talán azért torzult el. Az oktatók is nagymértékben hibásak ebben a kérdésben a két tanszék vonatkozásában. A küldöttértekezlettel kapcsolatban, amiről Kisfalud! elvtárs be - szélt, nem lett volna szabad május 15-20 között összehívni, mert a diákoknak tanulni kell a vizsgák előtt. Pe.ják elvtárs: Olvasva, a jelentést, igyekeztem végiggondolni az egye/bem KISz munkáját. Feltettem magamnak a kérdést, hogy megfelel-e az ELTE vezetőségének, párt és KISfet Bizottságának munkája a párt politikájának. Ha ilyen egyéiűelmüen teszem fel a kérdést, ügy kell válaszolni, hogy megfelel. Meg kell állapítani, azonban, hogy az egyetemi KISz Bizottság távolról sem tudja átfogni a teljes tagságot. Ebben Iá - tóm az- egyik konfliktust. Mi váltja ki ezt a helyzetet, ezt kellene kielemezni. Igyekeztem az okát kutatni. Állítom, hogy ezeknek a Áó \'7' | '4 , . . .4 . j ’ \ S i_______________