Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1967-06-01
» N gyerekeknek a zöme derék, rendes gyerek. Akkor mi váltja ki a közömbösséget ? Arra Oltottam, hogy az egyetemi KISz szervezetek^ munkája túlságosan elvont. Direkt jellegű, centralizált, felülről diktáló, nem kevés esetben határozatlan. Ezt végig kellene gondolni. Ilyen tüneteket tapasztalatok a KISz munká - jában. Ajánlanám, hogy üljünk össze és gondoljuk végig ezeket a dolgokat,^alakítsunk ki egy világos álláspontot, amelynek az lenne a hatasa, hogy javul a KISz szervezet munkája. Centrális, előre kialakított határozatokban van, hogy kiket javasolnak a bizottságba, pedig nem baj, ha egy—két nagyszájú gyerek belekerül, ezeket nem kizárni kell, hanem bevonni. A másik probléma az irányítás. Jelenleg gyakorlatilag az egyetemi KISz szervezetet 4 szerv mozgatja. Ahol négy szerv irányit, gyakorlatilag nincs irányítás. Legtöbbször a pártbizottság marad, amely egyedül irányit. Nem tartom ezt az állapotot meg -. nyugtatónak. Beszéltem a Budapesti Pártbizottsággal, hogy kezdeményezni kellene az érdekeltekkel egy megbeszélést és valami- H lyen döntésre kellene jutni. Ezzel’szemben jobban kellene a központi szerveket aktivizálni az egyetemi munkába. Az Eötvös Kollégiumban pl. Urbán, mint volt kollégista látogatást tett, ismerkedett a fiatalokkal, egy hordó sört csapra üttetett. Ilyen ismerkedések, megmozdulások nincsenek az ELTE-én. Egy ujjamon meg lehet számolni, hogy hány neves iró, művész stb. járt kint náluk. Túlságosan kényelmes szerepet biztosítanak a tanszékeknek. A KISz Bizottság és a Pártbizottság túl sokat vállal magára. A tanszékek vezető tanarainak közvetlen politikai felelősséget kell viselni a gyerekekért. Jobban be kell vonni őket a gyerekekkel való foglalkozásba, nevelésbe. Általában az egyik alapvető ténykedés, a gyerekekkel való foglalkozás súlypontját én a tanszékeknél látom. Harmadik kérdés: valóban rengeteg probléma van. Elvi kérdés, hogyan nyúljunk hozzá ezekhez a kérdésekhez; Ki kell alakítani elvi álláspontot. Elsősorban politikai kérdés az egész, éppen ezért politikai eszközökkel kell hozzá nyúlnunk és csak azután rendőri, belügyi, adminisztratív eszközökhöz. Végső soron pedig akikkel nem tudunk semmit sem kezdeni, azokat el kell tanácsolni. A poli- - tikai körökben bizonyos veszélyt látok. Főleg a TIK-sok folytat - ják ezeket. Ha a marxizmus-leninizmus klasszikusait tanulmányoz - zák, ezzel messzemenően egyetértek. De valahogy az érezhető, hogy a KISz mellett valamiféle uj szervezet alapjait vetik meg. Ugyan— akkor a KISz Bizottságnak kötelessége felébredni, hogy úgy mond — jam Csipkerózsika álmából és megnézni, hogy a gyerekek miért a üüz-en kivül és miért nem a KISz—en belül keresnek szórakozást, a politikai kérdések megmagyarázását stb. Ugyanakkor nem szabad allergiásán reagálni egyes problémákra. Itt még kiforratlan jellemü fktalok vannak, akiknek magatartására rányomja bélyegét a fejlődés, lélektani, életkori és egy sor egyéb dolog, hajlamosak a romantikára, anarchiára stb. Javasolnám: tekintettel arra, hogy a Budapesti Pártbizottsággal megbeszéljük a feladatokat, gondoljuk végig a helyzetet, elképzelése alakítsunk ki, vitassuk meg az ifjúság helyzetét az egyete — mén. Ezen a megbeszélésen vegyen részt a Budapesti PB.,KÍ3z KB. es a kerületi PB. Az anyagról az a véleményem, hogy túl kerek, túl pontos. Nagyon sok erdekes anyagot foglal magában, elfogadom, de az élet azért sokkal bonyolultabb. ! - J .21 | Aj V'.'V V: V I ■ • • I . ' * . . . ________________________________________________________________________________