Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1967-02-16
!I ; f- 3 -I * 3 •/ Ár— bőr— éle t s zi s vonal- anyagi.. ö s.z t önzó JA,- Egyesek tartanai attól, hogy az uj mochanizmussal kapcsolatos árrendezés az életszínvonalat negatívan befolyásoló árszinte ••• melkodést, nagymérvű inflálódást eredményezhet. Vagy; ha a tsz-ek szabad árusítási jogot kapnak, akkor emelkedni fognak a mezőgazdasági termékek árai; esetleg egyes vállalatok a mindenár op való nyereség biztosítása érdekében emelik majd az ara kát. Elhangzott az is, hogy az utóbbi esztendőkben a bérből és fizetésből élők életszínvonalának stagnálása észlelhető. Összehasonlítárókat tettek a korábbi időszakkal /60-61-es évek/ és azt a következtetést vonták lo, hogy korábban gyorsabb ütemű volt az életszinvonal emelkedése, mint jelenleg, s ennek, okát nem értik. A propagandisták válaszaikban igyekeznek meg-’ magyarázni, hogy az árreform semmiképpen sem megy az életszinte" vonal rovására. Hozzátették, hogy gazdaságpolitikánk egyik fő oélkitüzése az életszinvonal rendszeres emelése,- A vitákban hangoztatták, hogy a vállalatok.jelenlegi adottságai /felszereltség, gépesítés, korszerűség stb,/ különbözőek s^es az elérhető nyereségtöbblet.szempontjából nem azonos lehetőségeket nyújt a vállalatoknak, Szükségesnek tartják a nyereségszabályozás terén a megfelelő differenciáltságot a vállalatok között e különbségek enyhítésére, Milyen következmenyekkel fog járni, ha egyenlő munkáért nem less egyenlő bér /gyöngébb vállalatok kisebb bért fizetnek mint a nyereségesebbek/. El OT fogadták azt az elvet, hogy aki jobban, többet dolgozik, az többet is keressen, de hozzátették, hogy ez nem mindig as adott személyen múlik, Az építőiparban nem értik, miért a vezetőket dotáljuk, mikor a dolgozók tesznek a legtöbbet az uj mechanizmusban, s ők kapják a legkevesebbet, Sokan féltik az., üzemekben a törzsgárdát a, vándormadaraktól, .Helyenként a béralap gazdálkodás körül is nagy viták voltak- Milyen lehetősége lesz majd a vállalatoknak a l.órfojlesztósro. Még nem világos, sem a propagandisták, sem a ? iall gat ók előtt, ogy a többlet : ró. í __________ iri I __________ ___________