Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-01-21

bői igyekezni fogunk megcsinálni. Támaszkodunk az egyetemre, a Műve­lődésügyi Minisztérium segítségére és igy valamit fogunk tudni tenni. Rédei elvtárs kérdéséhez kapcsolódnék. Általában úgy beszélünk, hegy var. szocialista és kapitalista világrend. Azonban az élet fejlődik az évek során és a.z utóbbi években különösen viharosan változott. Ez a ; világ térképén is megmutatkozott* Az 1960-as- moszkvai nyilatkozat kijelenti, hogy átmeneti korszakban élünk. Ebbe nagyon sok elem keve­redik. Éppen azért, ,crt nagyon, bonyolult, nagyon nehéz besorolni pl. Nyugat*Németországba, vagy USA-be. Magam részéről legalább 4 s így látom. Rédei elvtárs: Feltettem azt a kérdést, hogy sikerült-e ezeket a virtSás kérdéseket lezárni. A kérdés felvetésében volt egy olyan tendencia, hogy bár elvi, elméleti tisztaságot kell elérni, de elképzelhető oly an kérdés is, amely a jelnlegi gazdaságpolitikai fejlődésben nem fognak e0yér­­yps te Imiién lezárulni, hanem cz-t mondjuk, hogy ez egy tiszteletreméltó álláspont ás ezzel lehet vitázni. A féltéit kérdésekre Havasró elv - társnő válaszolt, ezekkel teljesen egyetértek.. Egyetértek azzal, ahogy megfogalmazta, a fizetőképes kereslet csökkenését helyesen zártáé: le. • A másik kérdést meggondolás tárgyává tenném és nem kell minden kér - dóst lezárni. Nem is arról beszélek, amiről Peják elvtárs beszélt, igaz, hogy ezek változásban van; sk, de nagyon ; ehéz őket egy fiókba rakni, mert nem tudjuk hova fog fejlődni. Azt hiszem nemcsak c társa­dalmi formációk szempontjából 'jelentkezik, hanem o gazdasági helyze­tük szempontjából is'és itt a világgazdaságról van szó és sajátos füg­gő helyzetben vanrak a. fejlett tőkés országokkal szemben. Azelőtt a. fejlett tőkés országok úgy tartották fenr. az uralmukat, hogy gyarma - tokát tartottak. Ez megszűnőben van, de helyébe lépett egy gazdasági j függőség.Ez sz egész politikai gazdaságukra rányomja a bélyeget, te -] hát meggondolandó, hogy fölérendeltség viszonyában eléggé jó megkü -lönböztethetőkét ne különböztessük rae0 sajátos követelésük alapján. Az eaészet arra hoztam fel, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy külön - bözőtéltás kérdéseket talán feljebb visznek. El tudom képzelni, hogy számunkra is tanulság volna, ha ilyen kérdés .felmerül és tudnánk,h:gy mi az, ami foglalkoztatja a párttagságot. Egyetért:!: Simon elvtárs értékelésével, hogy a KB' december 10.-i határozata nyomán néni volnr-o szükséges e pártoktatás nayogába ezt megfelelően beilleszteni az ok - tatok és a konferenciák .számára. Gác s_ e Ív t ár s ± 1 ----­­.... Egyetértek az eddigi értékeléssel, nagyón értékes, jo anyag, úgy lát­juk, hogy eredményesen fejlődött a pártoktatás.' Egy dolog rendkivül jónak látszik, tükröződik az anyagból, ez a 7. oldalon mutatkozik, hogy & párto'ktatásnak a légköre olyan, hogy elmondják a gondolataikat, bírálják a dolgokat és ez rendkívül hasznos. A következőket Oondolom: ha már ilyen jó a légkör, akkor talán lehet­ne a pártoktatásban résztvevőkre úgy hatni, hogy gazdaságpolitikánk - bar. levő hibák kiküszöböléséért úgy harcoljanak, hogy magyarázzák meg és harcoljanak ellene. De rendszerint' ez csak baráti körben hangzik el. ©______________________________________ rátété" " Vh ' rá"7' 7/"'ráte/'k V.-.vrá..-ra km g /■•/ 3 m: •; g" / m rá// . vg te7 // te:/m ...'//•■/'rárá3 te;7 ' .te 'te7/7 rá-' 3 3 ff 7. teá '• :V.á:T7:/;:í:- •■■te ■ ' . 7 ■ 3 rá/tó tért /Peják elvtárs hosszászólásának folytatása/: 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom