Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-03-09

|* §3^55* *Í1 érvényesülésével válásul meg. Következésképpen azt sem értették meg, hegy egy adott közhivatal tevékenységében a munkásosztály vezetése nem elsősorban a hivatalvezetők, vagy a beosztottak ere­deti foglalkozását, illetve származását feltüntető statisztikán múlik. Közvetlenül a párteg/ség bomlasztását jelentette az az eljárás, hogy nevezett elvtársak torz, antimarxista "osztály­­szemlélet"-ükét a párt sorain belül kezdték alkalmazni. A lenini pártépitési és szervezeti elvek megtilt­ják azt, hogy bárki foglalkozás, származás, kor, nem-szerint, vagy te valamilyen más alapon első-, és másodrendű tagokra csoportosítsa a párt egyenjogú tagjait. Fodor, Némethy elvtársak és társaik azonban egyes olyan elvtársakat, akik már a felszabadulna előtt is, vagy 1945-től becsülettel harcoltak és jelenleg is harcolnak a párfc soraiban a munkásosztály ügyéért, "polgár"vagy a ‘-polgári vonal támogatója" jelzővel bélyegezték meg. Ezzel megsértették azt a lenini elvet, amely világosan meghatározza, hogy pártunkban - politikai értelemben - csak párttagok vannak és nincsenek '“munkás", "paraszt", "polgár" vagy más, megkülönböztető jelzővel ellátott -párttagok. Elvtelenül jártak el és méltatlanul bántak rendes ő" kommunistákkal, párttagokkal, amikor a munkásosztály, illetve a párt vezető szerepét úgy értelmezték, hogy az csak akkor van biz rt- tositva, ha ők maguk és őkét támogató emberek vezetnek a Pénzügy­minisztériumban. 2./ A Pénzügyminisztérium pártszervezetében helytelen, álbaioldali nézeteket képviselő elvtársak a pártban megengedhetet­len, frakciód módszerekhez is nyúltak, Ennek összes jellemzői meg­állapíthatók. Nézeteikkel nyiltan egyetlen olyan alkalommal sem léptek fel, amikor azt meg kellett volna tenniük: az alapszer­vezet tevékenységét tárgyaló taggyűléseken, vagy a jelologyule­­seken. Felsőbb pártszervhez nem fordultak vélt igazukkal, ellen-„ kezően, a segítő szándékú lépésekkel szembeszálltak. Ellenben af 50 - - -- - -................................ - -M I X

Next

/
Oldalképek
Tartalom