Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-03-09

nyilt kommunista. kiállást mellőzve, folyosó-pletykákkal, suttogó hírveréssel, fenyegetőzéssel, egyes jelölteknek a választásokra, titokban megszervezett törlésével írakciós módon készítették elő akcióikat és vontak befolyásuk alá másokat is. Az 1958-as pártbizottsági választás alkalmával már a jelölőbizottságban töröltették a pártbizottságba javasoltak közül Kenyér István elvtársat, akiről tudták, hogy nem a klikk embere és titkárnak van javasolva. Az 1959~ea pártértekezleten Némethy Kálmán elvtárs visszalépett a pártértekezlet előzőleg el­vállalt elnöki tisztségétől, amikor megtudta, hogy a felsőbb párt­­szervek egy olyan embert ajánlanak titkárnak, aki szintén '‘nem afe 'Y' ő emberük". Ezt követően a pártértekezlet a jelölő bizottság vala­mennyi javaslatát vita nélkül, egyhangúan elfogadta. A szavazás­nál azonban - titokban folytatott frakciós szervezkedésük eredménye­képpen - a 98 szavazatból csak 13 maradt változatlan és a felsőbb szervek által titkárnak ajánlott Páles elvtársat 3o—an kihúztak a névsorból. 3./ Mindazok a jelenségek, melyek ennek az álbaloldali nézetekkel fellépő, a párton belül frakcióharcot kezdeményező cso­portnál! a tevékenységét kisérték, ismét meggyőzően bizonyitják, hogy szektás alapról lehetetlen harcolni a jobboldali jelenségek r ellen. Ellenkezőleg, a kommunisták sorainak megbontása, a párt­szervezet egységének lazulása lehetetlenné tette azt is, hogy a pártszervezet hatásosan küzdhessen a minisztériumban fellelhető egyéb káros jelenségekkel szemben. a./ A belső harc következtében a minisztériumban és a minisztérium pártszervezetében elvtelen, liberális békülékeny­­ség terjedt el a hibákkal szemben. b./ A minisztérium vezetpi által helyesen képviselt szakmai igényességet, a dolgozók képzettségének állandó növelésé­re irányuló követelést "munlcáskáder—ellenes"—nek minősítettek, érvényesülését demagógiájukkal gátolták, j. ■ ~ f c./ Nem tudott a pártszervezet hatásosan fellépni egyes párttagok megbotránkoztató, erkölcstelen magatartasa ellen es Gr rendszeressé vált italozás ellen sem, 5>. 1 * - ...................... 5 53 & 1-5-r

Next

/
Oldalképek
Tartalom