Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1959-04-22
4 Ezek az emberek keresztül estek a tagrevizión, az ellenforradalom alatt tisztGöég686n viselkBd'tsk, töhát tieiü volt ok a kizárásukig# Előfordult, hogy a Fegyelmi Bizottság kizárási javaslattal élt a VB.felé, de a VB. ezt‘nem hagyta jóvá,hanem napirendre tért az ügy felett.Előfordult olyan eset is, hagy hamis adatok voltak felvetve, amit azután a BM-riek módosítania kellett. ' //'?■ ■ ■ i ■■ ' ■ vg ■ teltig. Somlai elvtárs: A nevelés kérdésével kapcsolatban: A legtöbb ügyhöz a pártvezetőséget is meghívjuk.Volt olyan eset is amikor valakit egyszerre zártak ki a pártból és boosájtottak el az állásából.Akkor ezt az ügyet a jelenlévő párttitkárral megbeszéltük Meg kellene né'zni, hogy hogyan hajtotta végre az alapszerv a VB.határozatát. Olyan határozatok is születtek már, hogy 6 hónap,vagy 1 év múlva újra meg kell nézni a fegyelmi alá vont magatartását,munkáját. Most a következő fegyelmi tárgyaláson lesz egy ilyen ügyünk. g Vita: Vas Zoltán Péter elvtárs: A fegyelmi munkával igen sokat foglalkozik a VB. úgyhogy ehhez az anyaghoz már mindenki elég tapasztalatot tudott gyűjteni magának. Megállapítható, hogy a Fegyelmi Bizottság sokkal jobban dolgozik, mint ahogy ezt az anyag tükrözi.A jelentés nem tükrözi azt a munkát,ami 1-1 üggyel jár.A jelentés elég szürke a tapasztalathoz-képest.A Fegyelmi Bizottság az elmúlt időszak alatt szép és jó munkát végzett.Sok embertől hallani, akiknek dolguk volt már a fegyelmi Bizottsággal, hogy ilyen pártszerü keketeket képzeltek el maguknak, mint amit tapasztaljak. i 1 Javasolja:a jövőben az alap3zarv felé kimenő határozati indoklás minőségén kell változtatni.Előfordult már olyan is,hogy az indoklás - a határozat realissága mellett -zavaros volt. Nem elképzelhető, hogy tervezetet lehetne kidolgqzni megelőző tevékenységre, inkább általános elveket kellene kidolgozni. Ha tervről van szó,akkor Vass Henrik elvtársnak igaza va, hogy tervszerűbben kellene foglalkozni azokkal az elvtársakkal,akik már kaptak pártbüntetést./van-e társadalmi műnkája,hogyan viselkedik/ A VB, úgy adja meg a segítséget a fegyelmi munkához,hogy minden alkalommal foglalkozik fegyelmi ügyekkel. A Fegyelmi Bizottság jöjjön konkrét javaslatokkal a VB elé, s akkor el lehet várni a VB.hathatósabb támogatását. Javasolja:pártcaoportokon megbeszélni a fegyelmi munka jelentőségét és a fegyelmi büntetések fokozatát. Fejes elvtárs: ’t Az 5.oldalon a jelentés megemlíti, hogy az alapszervezetekben még mindig folynak az intíikák. A tapasztalat szerint ez igy is van, de ezen a Fegyelmi Bizottság nem tud változtatni.Ma még az alapszervi titkárok nincsenek olyan helyzetben, hogy a vezetőkkel szemben fellépjenek. Ebből adódnak a személyi torzsalkodások. Ezt a kérdést titkári értekezleten kellene felvetni. | ■ 1_____________________________5~ ____________________ j . ___________________________ . ,m . |____r____________rm-T-m-i____________________________ r * - 2 - 704 i