Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1959-01-28

Vagy pld. Lengyel Béla fia nagyon beteg volt, elmentek a követségre segít­ségért, melyet kilátásba is helyztek. Ez. könnyekre meghatotta Lengyel • Bélát éa biztos,hogy hozzájárult a közeledéshez. Ami a művelődéspolitikai irányelveknek, az egyetemről szélé Politikai Bizottság határozatának egyik legfőbb kérdését illeti, hogy az egyetemre újonnan került gyerekeknél ragaszkodjunk, hogyne csak szakmailag, hanem politikailag is erősítsék az egyetemet, ezt a tanszék vezetők'megértették, bár lejátszódott egy folyam t, hogy megértsék. Mindén egyes esetben „na­gyon határozottan megmondjuk, hogy ragaszkodunk a Politikai Bizottság ha­tározatához. Ezt azt hiszem helyes is'. Amikor mind a két szempontból meg­felelő ember van, fel kell venni, azt hiszem ez az egyedüli mód, hogy az előbb említett hibák ne következzenek be. Komoly segitséget fog jelenteni a minisztérium által alakitott, az ipar­ból megfelelő egyetemi kádereket felkutató bizottságoknak a munkája és ezt ki is fogjuk használni. A pártépitéssel kapcsolatban - nagyon kevés azoknak a száma a 1TK meglévő állományában, akiknek felvételével a párt erősödne. Ha felveszünk lo-15 embert,' akkor ezekre is gondolni kell és csak olyanokat veszünk fel, akikkel a párt erősödni fog. Természetesen nem fontos mindenkinek part­tagnak lenni, csak becsületes,pártunkat, követő ember legyen. 7 Horváth elvtárs beszélt itt az atomfizikai tanszék„problémájáról, amely„ Kornideszék meleg—ágya volt, - egyik kísérleti fizikai „tanszéket sem üti mer politikai téren. Úgy gondoltuk, ha arra elég erőt érzünk, hogy a kar professzorainak egyrészt magunk mellé állítsuk ebben a kérdésben, akkor beolvasszuk, ami nemcsak politikailag, hanem tudománypolitikai szempon — ■ ból is lényeges kérdés volna. Tudományos színvonal szempontjából nagyon különböző tagságot képviselnek az egyes különböző tudomány—agak. Vannak világhírű vegyészeink, biológusaink, de vannak, amelyek tudományo­sán nem, hogy nem éri el a világviszonylati színvonalat, de országos„vi­szonylatban is alul marad annak a követelménynek, amelyen az egyetemi „ tanszéknek tartania kell. Feladatunk, hogy az ország legrégibb egyetemé nek a tudományos hírnevét, színvonalát minden tekintetben tudjuk biz to— sitani. Ennek a kérdésnek a megoldására tervet dolgoztunk ki, a minisz­térium egyet értett vele, - kiterjed a politikai és „gazdasági vonalra, kérem az elvtársakat, hogy értsenek ezzel egyet. Azért beszeltem erről a dologról Orbán és Szigeti elvtársakkal, ne hogy azt mondjak, hogy egy fi ilyen nagyport verő dolgot kezdeményeztük a felsőbb szerv tudata nélkül. Természetesen nagy veszélyekkel járna, ha aZ erre„vonatkozó tervek ki­kerülnének. Szeretném azt is megemlíteni, hogy egy nyomás nehezedik a pártszervezet­re és a dékknra io, hogy minduntalan kívánnak behozni uj embereket, akik szakmai vagy politikai követelményeknek nem felelnek meg. Minden esetben ellenállunk. I Kovács Zoltán ügye: - erre részletesebben nem terek ki, mint nem oda való ember olyan megállapodás született, hogy el kell mennie az egyetem- I ről. Filozófiai tanszék kérdése: - Az a helyzet, hogy Horváth elvtárs és Simonovics elvtársnő között, - aki jelenleg a tanszék helyettes vezető­­ie az ügyeket ő viszi - elvi ellentétekből, filozófiai nezetek közötti különbségekből érzelmi ellentét fejlődött ki. Engem ez nagyon megdöbben­tett ée bizonyos mértékig az elvtársnő rovására, ügy vezetőnek túl kell Knhriaa]4rSon?hoíí oivakodí fői legyen a teoaztettjdval. q vezetőség üvegtálig egyík’tafré - Krausz elvtárs - f.U.r.st.^arMl elvtírsat, hogy segítsen ebbena kérdésben. Fogarasi elvtársik b®to®0GU tanszéken volt, amikor azt mondta, hogy ennek a kérdésnek a filozófiai tanszéke belül kell megoldódnia. A beszélgetésből azt láttam, hogy nem na&y sS segítséget ad ebben a kérdésben. Erre azért tértem ki, mert bár a mi pártszervezetünkön belül nincsenek c soportosulasok, - jelentés azon megállapításával, hogy munkás származású es értelmiségi származásúak ellentétben állnak egymással, - de ha ezek kérdések ik ¥ , r.

Next

/
Oldalképek
Tartalom