Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1988-01-26
van szovjetéi lenesség, ez nagyon kis mértékű és nem történelmi jellegű, ugy gondolom, hogy a SZU persztizse nálunk, lehet hogy az elvárások nagyon különbözők az utóbbi időben rendkivül megnőtt, ugyanakkor a szocialista országok egészéről Magyarországról ugyanakkor ez már igy nem mondható el annak ellenére, hogy sokan ugy vélik, hogy még mindig jobb a sajtónk nyugaton, mint valójában a helyzetünk. A döntő az, hogy általánossá vált a szocialista országok gazdasági lemaradottsága. Ez egy uj tipusu, mert korábban elmaradottsága történelmi elmaradottság volt, erről lehetett beszélni, most viszont egy olyan lemaradásról, amely már a szocialista társadalom fejlődése során felhalmozott ellentmondások, megtorpanások eredménye. Had utaljak itt egy szakértő véleményére, aki a következőket irja: ez azt is jelenti, hogy a múlt többé már nem lehet, történelmi elmaradottság, nem lehet ideológiai alibi. A következőket irja: a szocialista országok azokon a területeken sem tudtak vezető piaci pozíciókra szert tenni, ahol korábban relatív előnnyel rendelkeztek, pl. csehszlovák autóipar, szovjet lézer^ technika. Az utóbbi 3-4 évtizedben egyetlen jelentős, a termelési folyamatokat, vagy az életviszonyokat fi. lényegesen befolyásoló uj eljárás sem született a fi szocialista országokban 190o óta a KGST országok bár nem egyforma mértékben, de folyamatosan szorulnak ki a világpiacról, ennek legfőbb oka társadalmi, gazdasági háttértényezőkben, a struktúrákban, érdekviszonyokban, az ezekhez kapcsolódó"ideológiákban" keresendő. Berend Iván arról beszél, hogy a 7o-es években Magyarországon nyilt meg az a technikai hasadék, ami most is folyamatosan szélesedik, és egy tanulmányában arról beszél,hogy pl. a gazdaságpolitikánkat az jellemezte, hogy a beruházás más ágazatba történt, mint ahogy a jövedelmek keletkeztek,- 56 -te r.