Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1985-12-17
hibák is évek múltán, vagy évek elteltével válnak ismertté. Hangsúlyoznám, hogy én, ahogy többszörösen elolvastam ezt az anyagot, a különböző szervek, amit egy területi, kerületi pártbizottság adhat, elég konkrétan, vagy a lehető legkonkrétabban igyekeszik a feladatokat megfogalmazni, azt hiszem, hogy ez iránti felelősség kell, hogy ifj; | valamennyiünket áthasson, és ennek szellemében dolgozzunk a jövőben. Én ezt a z anyagot a PB-nek elfogadásra javasf ° lom. Köszönöm szépen. Murányi et. Köszönöm szépen Farkas elvtárs hozzászólásra következik Balogh Ádám elvtárs. Balogh Ádám: Sok szó esett itt a sportról is, meg hát az 1985-ös év leltára után előre lehet vetiteni mi lesz 1 . '5 az 1986-os év legnagyobb eseménye, hát nekem a foci vb, innen veszem majd a hasonlatot. Hát nézzük meg azt re a pályát, amit az ifjúságnak és a KISZ-nek focizni kellene, hát nemcsak vb lesz jövőre, hanem KISZ Kongresszus is. A Pályán, amin játszanunk kell, ugye a feltételrendszer, ami között a KISZ-nek a munkáját végeznie kell az meghatározott. Meghatározza a párt KB ifjuságpoliti-I kai állásfoglalása, a XIII. kongresszusnak az ide vonatkozó határozata, tapasztalatokat szereztünk, ha nem is egyértelműen kedvezőeket itt az országgyűlési és tanácstagi választások kapcsán, most nemrég a napokban ért véget a Népfront Kongresszusa és zajlanak, zajlottak a szakszervezeti választások. Hát amik meg most zajlaj fi J ; I /■