Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1985-12-17

^ ! ! & (ffl 8®P nak, jelen pillanatban is az egyik a Szakszervezet Ifjú­sági Tagozatának megalakulása és az ezzel kapcsolatos tennivalóknak a végiggondolása, és a vállalati tanácsok­nak a megalakulása, ezzel kapcsolatban a KISZ-nek és az ifjúságnak is a helyét meg kell határozni. Hát mégis melyek azok a játékszabályok, amelyekkel ezeken a felfes­tett pályán nekünk játszani kell. Az egyik az, hogy az ifjúság helyzete és megítélése szétválik. Van egy hiva­• - I B 81 a ' talos megitélés, ami a határozatokban, az újságcikkek­ben, a nyilatkozatokban, és azután van egy valós megíté­lés, amit a gyakorlatban minden fiatal a saját bőrén tapasztal, hiszen amennyi a határozatokból megvalósul, ez a gyakorlat, ez a valóság. Mondok egy példát. A hi­vatalos álláspont szerint kiépült az érdekképviseleti és érdekvédelmi rendszer a KISZ számára. Itt van ezzel szemben a gyakorlat. A KISZ valójában nem mindig képes valós érdekérvényesítésre, ennek háromféle variációja fe van: az egyik az, hogy meg sem hivják a KISZ titkárt ezekre az érdekegyeztető fórumokra. így azután nem is nagyon tudja képviselni a fiatalok érdekét. A másik va­­ráicó, amikor meghivják a KISZ titkárt, fegyelmezetten végig is hallgatják amit mond, azután a döntés majd fi­gyelmen kivül hagyja az ott elhangzottakat. A harmadik, és ez tulajdonképpen a leggyakoribb és a leginkább elő­forduló, hogy a KISZ titkár részt vesz, figyelembe is veszik amit mond, csak két probléma van az üggyel: 3 ___________I r mmmmmmmmm——-----------------— .............................................................................................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalom