Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1960-10-21

Ilyenek voltak pld, a feszültségeknek kizárólag csak a mezőgazdaság gyors fejlesztése volt az oka; hogy mindent az Országos Tervhivatal­nak köszönhetünk; hogy a régi hibák jelentkeznek ujbol; 1951-52 éve­ket idézgették; hogy alapvető baj van a gazdasági vezetésben; hogy a párt miért nem előbb vette észre ezeket a hiábkat; miért nem vonják felelősségre az egyes területeken dolgozó elvtársakat, a hibák elkö­vetőit - magasabbszintü dolgozókra gondolnak -, Ez is azt mutatja, hogy a határozat végrehajtásával igen komolyan kell foglalkozni és valószínű, hogy ezek a kérdések más területen is fel fognak vetődni, A pártcsoport értekezleteken a Pártbizottság Végrehajtóbiattság tagjai reagáltak ezekre a kérdésekre és helyes irányban terelték. Amellett, hogy aláhúzom, hogy a Pénzügyminisztérium dolgozói nagyon sok esetben nem látnak széles összefüggéseiben kérdéseket, szűk szem­léletben bírálnak meg dolgokat, okoznak problémákat, de azt is, hogy ez ellen határozottan fellépünk és az ellen is, hogy az elvtársak tud­janak nemet mondani megalapozottan, széles összefüggéseiben határozottan fy Sokszor jönnek hozzánk elvtársak ezekben a kérdésekben. Véleményem, hogy feltétlenül - amellett, hogy a Pénzügyminisztériumban meglévő hiányosságokat elismerjük - fel kel vetni más minisztériumok felé is azt, hogy a párttitkár elvtársak foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy az adott tárcának túlzott sovinizmusa káros, csak a saját terü­letüket látják néha és nem látják, hogy egy kamrából annyit lehet elosztani, amennyi van. Pld. Művelődésügyi Minisztérium. Ilyen kérdé­sekkel kell foglalkozni a pártbizottságoknak és megmondani, hogy a Pénzügyminisztériumban nagyon sokszor nemet kell mondani. Több támadás éri a jelenlegi költségvetési, gazdálkodási rendszerünket is .Jelenleg. a mi költségvetési rendszerünk lényegesen egyszerűbb. Jelenleg 6 rovaton gazdálkodunk. Ezen belül a minisztériumok teljes joggal gazdálkodnak. A hiba ott van, hogy az elvtársak amit évközben megkapnak keretet, ezen felül uj kérelmekkel jönnek. Odáig elmennek, högy mindenféle összeköttetést igénybe vesznek és sok esetben nem is eredménytelenül. A dolgozók véleményeinek, észrevételeinek továbbjuttatásával hiba van. Bokszor főosztályvezetőknél nem jut tovább,pedig igen hasznos volna. 7 Mi ezt felvetettük pártbizottsági ülésen, kollégiumi ülésen is felvet­jük és a minisztérium vezetőinek kell harcolni és példát mutatni ezzel kapcsolatban. Erkölcsi normákkal kapcsolatban voltak problémák és még ma is vannak, pld. sikkasztások, korrupciók, stb. Ezek ellen következetes harcot kell folytatni. Egyetértek azzal, amit Maros elvtársnő elmondott a feladatokat illetően, szeretném kihangsúlyozni, hogy addig, amig a pártbizottság tagjai,amiga minisztérium vezetői és ki-ki a maga területén szemethuny bizonyos laza­ságok felett, .addig ezt ne várjuk a dolgozóktól, kezdjük meg ezt mi ma­gunk, és ez az V.kerületi Pártbizottság minden tagjának is kötelessége. A magam részéről, a Pártbi ottság részéről, a Minisztérium vezetői ré­széről ígéretet teszek arra, hogy ezekben a kérdésekben egy emberként állunk a kerületi P.B. mögött, a kerület jól ismeri a problémákat, itt most már tennivalók vannak. Ehhez hozzá kell nyúlni ís az elvtársak bát­ran támaszkodjanak ránk ezekben a kérdésekben. ■ AiYV ■J /- 2 -r

Next

/
Oldalképek
Tartalom