Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/3)
1959-03-13
• 11 ■ • 528 " ' « Tény, hogy az imperializmus halálra van Ítélve akkor Is, ha ezt örökké nem deklaráljuk. De bárhogy történjen le es, a halál, békében vagy háborúban, a szocializmus gyeseiméhez nem fér két3ég* Ugyanekkor látni kell, hogy az általános világbéke napja még nem köszöntött ránk és magunkat, de tömegeinket 1s a békéért folytatott haro állapotá^ bán kell tartani, mozgósítani kell továbbra is* 2*/ Az elvi kérdések közül, amelyekben a XXI. Kongresszus állást foglalt rendkívül jelentős us a megálla, itás, hogy "a szocialista országok lényegében egyezerre jutnak el a kommunizmus kapujához". Hruscsov elvtárs már magyarországi látogatása során is szólt erről ós hónapokon át beszéltek erről kerületünk dolgozói. Most, hogy a kongresszus is állást foglalt ebben móg nagyobb visszhangja van a mi országunkban is. Eb a vonzó per speictivf/sgyben jelentős kötelezettségeket is ró minden szocialista országra köate nekünk is saját népgazdaságunk fejlődéséül, a szocialista Magyarország megteremtésével kell hozzájárulnunk a szocialista tábor erejének gyarapításához. Ezt a célt szolgálta a Budapesti PártbizottsjjA ság szerdán tartott ülése is, amely kongresz-