Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/3)

1959-03-13

* ,52i) ezusl versenytelhívással fordult Budapest munkásaihoz, értelmiségi dolgozóihoz. 3. A Központi Bizottság március 6-i határozata foglalkozott azzal a jelentős elvi kérdéssel is, amely szerint Ma XXI. kongresszusnak az a megállapítása, hogy a kommunista és munkáspár­­tok teljesen önállóak, egyenjogúak és mindany­­nyián egyformán felelősséggel tartoznak mind 3aját népük, mind a nemzetközi munkásmozgalom előtt a szocializmus építése sorsáért" Kádár elvtárs több alkalommal ugy beszélt erről, hogy mi kettős ellenőrzés alatt vagyunk a. mi népünk - aki vigyáz arra, hogy figyelem­be vegyük megfelelően a helyi, Magyawország: sajátosságokat, - és ne vétsünk ellene, b. Nemzetközi munkásmozgalom - testvérpártok, amelyek megóvnak attól, nehogy a aovlniz­­mue hibájába essünk. A kommunista és munkáspártok egymás közötti vi­szonya és az SzKP-hoz való viszonya, mint pél­daképhez, a szocialista tábor vezetőjéhez,- mint ismeretes, sok támadás középpontja volt az imperialisták részéről. Vád a Szovjetunió ellen, beavatkoznak más országok belttgyeibe stb.- SzovjetBtsiribwk elvtársak a kongresszus előtt ",^ fordultak hozzánk e kérdésben Á j /örülnek, ha példaképnek tekintik őket, de- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom