Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1959-10-24 - 1959-10-25
í./ Minden további eredményünk alapja a párt eszmei-politikai és szervezeti egységének erősítése. A kerületi pártértekezlet helyesli a beszámolóban e kérdéssel kaposolatosan megjelölt feladatokat. A pártegység erősítésének döntő feltétele, hogy a kerület kommunistái következetesen harooljanak minden, a marxizmus-leninizmus eszméitől, a párt politikájától eltérő hibás, vagy ellenséges nézet ellen. A marxizmus-leninizmus alkotó alkalmazása mellett mind az oktatási, mind pedig a felvilágosító munkában magyarázzák áB értessék meg a marxizmus-leninizmus alapvető és általános érvényű tanításainak jelentőségét, a párt gyakorlati politikájában való alkalmazásuk szükségességét és módszereit. Ebben a munkában a proletárdiktatúrának, a párt és a munkásosztály vezető szerepének helyes értelmezésére, a szocialista országok közötti együttműködés jelentőségének megértésére fordítsanak különösen nagy figyelmet. A kommunisták folytassanak következetes harcot a burzsoá ideológia maradványai ellen, értessék meg a kétfrontos haro szükségességét. A mi kerületünkben különösen fontos tanulság, hogy a tel párt nincsen kinai fallal elválasztva a külső és belső polgári és kispolgári környezettől, a pártra is hatnak a burzsoá ideológia maradványai> a magántulajdonosi gondolkodás mód, amelynek leküzdése hosszú időre szóló türelmes, körültekintő és differenciált ideológiai és politikai munkát kiván meg kerületünk kommunistáitól. A pártegység erősítése megköveteli, hogy a párton belül megszűnjék a párttagok mindenfajta kategórizálása, erősödjék a kommunistáknak egymáshoz való viszonya, bensőséges emberi kapcsolata. Pártszervezeteinkben váljon uralkodóvá a Központi Bizottság politikáját és munkastílusát jellemző őszinte, nyilt, elvtársias lé^cör. E feladat megoldása szempontjából alapvetően fon- ^ tos, hogy a párttagság mércéjét magasabbra emeljük: a párttagokat azzal mérjük, hogy ki mennyire sajátította el és alkalmazza munkájában a marxizmusleninizmus tanításait, ki mit tesz a párt politikájának megvalósításáért, kommunista módján él-e munkahelyén és magánéletében egyaránt. , A kerületi pártbizottság a pártegység erősítése érdekében nevelje a kommunistákat, hogy a szervezeti szabályzat szellemében éljenek és dolgozzanak. Mindenütt képviseljék és védjék a párt politikáját, állandóan munkálkodjanak annak megvalósitása, népszerűsítése érdekében, tegyenek eleget a párttagsággal együttjáró valamennyi kötelezettségüknek. Különös jelentősége van ebből a szempontból az elvi szilárdságnak, a kommunista példamutatásnak, a szooialista humanizmus érvényesülésének pártszervezetednk munkájában.-.áll . _______________________________________ fa .X . ■ - ■■__________ fa.____________fi . . ..