Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.10.a/1)
1959-10-24 - 1959-10-25
I 1 !- 3 - W; «i i ■ A párt eszmei-politikai és szervezeti erősítésének szolgálatába kell állítani az oktatási munkát is. 2./ A párt tömegkapcsolatainak állandó erősitése az előttünk állő feladatok megoldásának további feltétele. Kerületünkben számos országos hatáskörrel rendelkező intézmény működik. Ezeknek tevékenysége, a tömegekhez való kap: csolata nagyjelentőségű a párt és a kormány politikájának sikeres megvalósitása szempontjából. Éppen ezért ezen intézmények, különösen pedig a minisztériumok kommunistáinak feladata, hogy állandóan harcoljanak a munkában jelentkező bürokratizmus, lélektelenség, az emberek ügye iránti érzéketlenség megnyilvánulásai ellen. Az emberek bizalmának erősitése érdekében olyan őszinte légkört kell kialaki tani, amelyben a párttagok és a pártonkivüli dolgozók nyil tan elmondják véleményüket, elgondolásaikat a párt és a kormány politikájáról, javaslatokat tesznek azok megválósitására. Nagy szerepe Van ebte To61 a szempontból a kommunisták magatartásának. Nekünk különösen jó okunk van megszívlelni a Központi Bizottság figyelmeztetését a kommunista szerénységről. A vezető állami szervekben dolgozó kommunisták egyéni magatartásukkal, munkastílusukkal, a fennhéjázás és elbizakodottság elleni harccal, példamutató magánéletükkel igen sokat tehetnek a párt és a tömegek kapcsolatának továbbfejlesztése érdekében. j A párt tömegkapcsolatainak javítása megköveteli, hogy pártszervezeteink ne csak elvben, hanem a gyakorlatban is magukévá tegyék a Központi Bizottság irányvonalát: a pártfunkción kivül minden vezető állami funkciót pártonkiSüliek is betölthetnek, ha bebizonyították rendszerünkhöz való hűségűket és rátermettségüket a munkára. A mi kerületünkben különösen fontos, hogy - kellő éberség mellett - az ellenséges elemek kis csoportját ne tévesszük össze a becsületes dolgozók nagy többségével. E feladatok megoldásában a kerületi pártbizottság az eddiginél még jobban támaszkodjon a tömegszervezetekre. Nevelje a pártszervezeteket a tömégszerveze■* ti munka megbecsülésére: a KISZ, a szakszervezet, a Hazafias Népfront és a többi tömegszervezet. ; munkájának hatékonyabb segítésére. A szakszervezeti munkában helyezzék előtérbe a régi szervezett munkások aktivizálását. A tanács különösen nagy figyelmet fordítson a lakosság érdekeinek kielégítésére, a zavartalan áruellátás biztosítására, törekedjék az iskolák túlzsúfoltságának csökkentésére, a tanácsi napközik és ovodák férőhelyei számának növelésére. A KTSZ-ek támogatása mellett a tanács védje meg a becsületes és jól dolgozó kisiparosokat és kiskereskedőket, de kíméletlenül harcoljon a spekuláns < kis' — * “ \ — —----------