Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/11)

1985

- 12 -wSií^ ////'/y/:Kxú::! . IMI» Az osztály-diákbizottság ha jól működik, megválósitója lehet a diákönkormányzatnak. Az iskolai demokrácia fejlett gyakor­lata, a Kanizsay, Berzeviczy ós a, Landler szakközépiskolákban jellemző. Negatív példa ugyanakkor a Faipari Szakközépiskola, ahol a diákbizottságdrnem működnek. Az iskolai demokrácia tu­datos gyakorlatában tapasztaltunk hiányosságokat. Vannak peda­gógusok, akik nem tekintik partnernek a diákot. Ugyanakkor jól működő, fejlett iskolai demokrácia mellett a tanulók sem isme­rik fel minden esetben, hogy mikor élnek a demokrácia, adta le­hetőségekkel , leszűkítik - kellő felkészültség hiányában - az ifjúsági parlamentekre. Az adott intézmények párttaggyülésein megfogalmazták ebből adódó feladataikat. Az osztályközösségek formálására nemcsak az osztalyfonoki óra, hanem a tanórán kívüli tevékenység szervezése is lehetőséget kínál. Kirándulások, közös színház, mozi, tárlatlátogatások gyakori szinterei a közösség formálásának. Igen komoly feladat a tanulók erkölcsi, politikai nézeteinek fejlesztése< alakítása. Nehéz az iskola keretei között a szo­cialista erkölcsi normák megismertetése,,„elfogadtatása;. Különösen nehéz a szocialista munkaerkölcs alapvető kívánalmait kifejleszteni a tanulókban. Sok feladatot ad a "kettős szemlélet" elleni eredményes küzdelem. A tanulok döntő többségé természetes­nek veszi jelen társadalmi berendezkedésünket, elfogadja ezt. Nagyjából ismeri eredményeinket, de hibáinkat is. Komoly hi­ányosság az ok-okozati összefüggések meg nem latásaban, es meg nem értésében rejlik. A tanulók nem megfelelő munkaerkölcse következménye a félévi bukások magas száma.Ezen tanulók az alapvető erkölcsi köte­lezettségüket , a tanulást is elhanyagolják. Az osztályfőnöki, órák .ió szinterei a szocialista hazafiságra,, az internacionalizmusra, nevelésnek. A tanulók bevonása az ünnepélyek előkészítésébe, az ünnepi öltözek, az osztály rendbetétele, külsőségeiben is erősiti az érzelmi hatást. Az egyre tartalmasabb és jól szervezett iskolai ünnepségek nevelő hatása segíti a marxista világnézet alakítását. ______ iwimnimnwi urmnn itt I l i }t\ á i !

Next

/
Oldalképek
Tartalom