Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.9.a/6)

1965-01-29

^ . j figyelembe vesszük, hogy az alapelvek tekintetében elért egység ! . nem statikus. Állandóan változó és fejlődő társadalmi és politi­kai életünk uj és uj oldalról teszi próbára a .párttagság ideológi­ai felkészütsegét. Az egységet újból és újból kell biztosítani. Hogy mennyire igy van elvtársak, vizsgáljuk meg az elmúlt 8 eszten­dőt. 1957-58-ban párttagságunk döntő többsége minden vonatkozás-I ban egyetértett a párt politikájával. Egységes volt a párt. Milyen kérdésről volt akkor szó? Hatalom megszerzése, a feladat, a cél egyértelmű és világos volt mindenki számára. Ezekben a kér­désekben a párttagság egesze egyetértett, annak .érdekében tevé­kenykedett. Ez nem jelenti azt, hogy ebben az országban elvtár­sak ezt a csatát végigcsináltuk, kemény harcot kellett folytatni a párton belül a kérdésekben egység volt. Mi a helyzet ma? Ma a párton belül egy sor kérdésben vita van, nézeteltérések vannak, ebből az következik ha akkor egységes volt a párt, ma nem egységes? Nem ez következik. Az igazság az, hogy más volt a helyzet akkor és más a helyzet ma. Ma sokkal bonyo­lultabb a helyzet, sokkal nehezebb egy sor kérdésben eligazo/dni. Maga a társadalmi fejlődés, a problémák uj és uj halmozást állít­ja elénk, melyek marxista-leninista magyarázatra várnak. Pl. a szocialista társadalom törvényeinek, törvényszerűségeinek kérdése. Ismerjük elég alaposan? Nem, sokat kell kutatni, vizsgálni, egy sor konatkozásban pontosabb választ kell adnunk, uj társadalmi, gazdasági alakulatban élünk, tehát uj kérdések merülnek fel, ezekre választ várnak és választ kell adni. Hozzá kell tenni elvtársak, elméleti kérdésekről lévén szó még Keveset tudunk, jó néhány olyan kérdésre kell választ adni, amely a holnapot, a hoÍnaputónt- jelenti. * . I Azt hiszem nem szükséges bővebben kifejteni milyen más jellegű kérdésekről is van szó, amelyre pontosabb választ kell adnunk. Ugyanakkor kutatják hogyan lehetne jobban, hatékonyabban megöl­ik dani feladatokat. Csak címszavakban sorolnék fel egy néhányat, amellyel találkozunk a mindennapi élet során és amelyre sok eset­ben keressük a pontosabb választ. 'Ilyen kérdések: népgazdasági és helyi érdek összhangja, a helyi ösztönzés rendszere, a gazda­sági mechanizmus kérdése, tudományosabb tervezés, a szükségletre történő termelés biztosítása. Rögtön hozzáteszem elvtársak ter­vezünk, bervek alapján dolgoznak üzemeink, tehát megyünk előre. Azonban egy gyorsabb fejlődéshez szükséges a gykorlati tapasz­talatok alapján finomítsuk a tervezést, megteremtsük az alapját egy sokkal gyorsabb előrehaladásnak. Sokkal több kérdés merül fel, amellyel kapcsolatban bizonyos véle­ményok vannak, Amikor as egység kérdését vizsgáljuk elvtársak, akko eztYigyelembe kell venni. Teljesen jogos az a vélemény, amely as üzemekben merült fel, hogy gyorsabban menjünk előre, gyorsab­ban fejlesszük a népgazdaságot, gyorsabban oldjunk meg kérdéseket, azonbn a kérdés, amelyet felvetnek jogos, de ugyanakkor meg kell vizsgálni a másik oldalát is, vajon a feltételek megvannak-e arra, hogy nagyobb lépést tegyünk előre. I . ' YYYa-y.í’Y^y II I n | YV Y Yy '-YYraY ’ ■- II •' . . “ Y 1 •] J* . ' ' */ • I ' íj i r________________________________________ • v . '—^.7 7;....- - ■ — -fppiPPtóré1 réVvU YraYU ■ - réréY'ré / 'V: -réYréYYkréYréü./, 77/tóra- /tó;-;...;/rá y í.

Next

/
Oldalképek
Tartalom