Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1978-07-13

Kifogásolják, hogy egyes gazdasági vezetők túlzottan gazdaság-centrikus­sá válnak, ezt nem tartják a pártba való belépésnél húzóerőnek. Szóvá­­tették, hogy kevés agitáoiós érveket kapnak Váczi elvtársnő / kiegészítés/ A jelentés mutatja a pozitívumokat, melyet 3 év alatt elértünk, megmutat­ja a jelentést, hogy elég jól alakult a tagfelvételi munkában a munká­sok, nők, fiatalok arányának felvétele. Ezekkel a munkásokkal a párt erő­södött. Ezek a fiatalok megfelelnek azoknak a követelményeknek, amit a párt elvár ezektől a munkásoktól. Tudjuk, hogy a pártszervezetek több­ségében nagyon sokat tettek azért, hogy a párttaggánevelés minnél több kommunista felddata legyen az alapszervezetekben. Igyekeztek minden párt­taggal szemben tartalmában más követelményeket állitani. Ezek olyan pozi­tiv eredmények, amelyeket nem lehet figyelmen kivül hagyni. Ugyanakkor a 9 pártépitési munka elemzésének másik oldala mutatja a negatív tapasztala­tokat, amelyekre szükséges odafigyelni, hogy politikai munkánk tartalmát, módszerét olyan irányba változtassuk majd, hogy alkalmazkodjunk a jelen­legi reális helyzethez. Ha ma nem is, de a következő időben a most érzékelhető jelenségek nagyobb mértékben hefplyásolhatják tagfelvételi munkánkat. Néhányat említenék meg a negatív tényezők közül. Evek óta azonos szinten van azoknak a pártszervezeteknek száma, ahol nincs tagfelvétel, annak ellenére, hogy ezeken a területeken belül is végeznek a pártszerve­zetek párttaggá nevelő munkát, de a felvétel nem realizálódik. Az utolsó két évben csökkent a pártba felvettek száma, ami azt jelenti, hogy az uj felvételek nem pótólják a kerületből eltávozott és a pártból kikerült párttagok számát. 5 éven belül 12oo párttag éri el a nyugdij korhatárt, ugyan akkor tudni kell, hogy ezeknek utánpótlásáról a pártszervezeteknek gondos­kodniuk kell. Számolni kell azzal, hogy a jövőben egy-egy területen - ha átmenetileg is - csökkenni fog az aktivan dolgozók száma..Negatív tapasz­talatként mutatja értékelésünk, hogy a párttaggá nevelés nem minden alap­szervezetünk tevékenységében állandó, rendszeres, folyamat os munka„még. Sok helyen nem a kollektíva feladata a párttaggá nevelés, hanem a pártvezetős ség tekinti csak feladatának. Észleltük, hogy sok az elnézés azokkal a párttagokkal szemben, akiknek magatartása kifogásolható. Ezek az emberek ártanak a párt tekintélyének, távoltartanak embereket a párttól. A„36 alapszervezetben, ahol a vizsgálatot végeztük 106 dolgozó párttaggá nevelésével foglalkoztak az elvtársak másfél, két esztendeje, ezekből ebben az évben 19 felvétel realizálódott, amit a statisztikában is kimu­­tartunk. HOZZÁSZÓLÁSOK: Kozák elvtársnő: A jelentéssel egyetértek, én is részt vettem a munkában. Az Izzóban nagyon pozitivan, tervszerűen foglalkoznak a munkások tagfelvételével. A KISZ is tervszerűen foglalkozik a pártépitési munkával, főleg azok­kal, akik már valamilyen funkciót töltenek be. A beszélgetéseken nagyon pozitiv volt a véleményük az újonnan felvett párttagoknak. Egyetlen komoly bírálatot vetettek fel, hogy az elmúlt években azokat a brossurákat, ISSÉl ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom