Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1969-09-11
• r | .. í- 4 -: 7-í.i í -*‘, 1 -> ' » . Ha össz egészében nézzük el kell fogadni azt, hogy nincs lényeges emelkedés, De ha azt nézzük, hogy melyek azok jt zöldségfélék, amelyből a lakosság többet vásárol tapasztalatunk áremelkedést. A javitó-szolgáltatás kérdéséhez* Kisipari politikánk folytatásánál támaszkodunk az Idevonatkozó határozatokra, amelyet úgy összegeznénk, hogy megvan a szocialista népgazdaságban a megfelelő helye mind a magán, mind a szövetkezeti kisiparnak. Ez határozza meg a további időszakra is a fejlődését. Felmerült az építőipari javító szolgáltatásban való szűk kapacitás. Kísérletképpen a IV, kerületben bevezettük, hogy főállás mellett működési engedélyt adunk építőipari szakmunkásoknak. Eddig 25-26 szakipari engedélyt adtunk ki. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy lesz ennék bizonyos eredménye, összegezve a szövetkezeti és magánklslpar javító* szolgáltató tevékenységét azt lehet mondani, hogy ez a szolgáltatási ágazat most tart ott, hogy már nem veszteséges, de jövedelmezősége még mindig elmarad más ágazatokétól 4-5 %-ban, s ez befolyásolja fejlődését. Moln&r ,9iv<téEa» Szeretném tájékoztatni a Végrehajtó Bizottságot, hogy az illetékes párt és állami szervek a közeljövőben milyen intézkedéseket tesznek, hogy az ipari szolgáltatás színvonala, mennyisége is meg-j javuljon. Ismeretes, hogy a Fővárosi Tanácsnak nincsenek lehetőségei, hogy anyagilag segitse a szolgáltatási ipar fejlődését. A kormány ez év tavaszán az ipari kereákedelmi és áruszállítások fejlesztésére irányelveket adott ki. Ebben 4 kiemelt terület szerepel a patyolat, autójavítás, építőipar, valamint rádió- TV javítás. A rendelet alapján az eszköz leköt ési járulékot megszüntetik, ezzel is ösztönzik a szövetkezeteket, állami vállalatokat annak érdekében, hogy minél többet a lakosság érdekében tevékenykedjenek, ugyanakkor különféle más szabályozók módósibására is sor kerül. Előbbrelépés fog történni a nyugdíjasok foglalkoztatásában* iparjogosítványt kaphatnak, végezhetnek szolgáltatást. A negyedik 5 éves tervben nem igen lehet számolni azzal, hogy a szolgáltatás, ^ vagy a kereskedelem rohamosan növekedni fog. Elsősorban saját erőből kell megoldani, s keresni a formákat, lehetőségeket e kérdés javítására. A határozati javaslatokkal kapcsolat;osan. Javasolnám, hogy az ipari szolgáltatásokat válasszuk külön, hiszen a kormányhatározat valószínű ebben a hónapban meg fog jelenni. Konkrét feladatot fognak kapni, s javasolnám visszatérni erre a jövő év első felében. * -u I Somogyi elvtárs A mi számunkra nagyon lényeges, hogy a dolgozók, á lakosság ellátása hogyan alakul, mert ez a dolgozók általános politikai hangulatát nagyon befolyásolja. Lényeges, fontos kérdés, hogy rész ben helyi erőfeszítésből, részben hozzájárulásokból bbben a kérdésben előbre lépjünk. Lehetőségeinket kell kihasználni. A vitában is elhangzott néhány olyan kérdés, amelyet saját erőnkből is meg tudunk oldani. Felvetődött, hogy vannak olyan üzletek, amelyeket lehet korszerűsíteni. Itt minimális igények kielégítésére gondolok, ami szükséges ahhoz, hogy egy bolt higénikus, tiszta legyen. Ebben a vonatkozásban nem kell központi intézkedésre várni, » —------------1 ^ — 9 I u ■■ ■■ wmkw ■ « ■■ ■) I .................... i