Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1969-09-11

"* • ■ .- 5 -A 25 éves évfordulóra készülünk, s a kereskedelmi pártszervezetek­nek is fogjuk ajánlani, hogy ebben a vonatkozásban saját elképze­léseiket felhasználva lépjünk előbbre. Törekedni kell arra, hogy a Fóti ut környékén az alapvető élelmiszerellátás javuljon. Arra is lehet gondolni, hogy adókedvezményt adjunk, ezáltal érdekeltté tenni a kisiparosokat abban, hogy üzletet ott nyissanak, ahol erre a lakosság szempontjából szükség lenne. A Tanács a maga esz­közeivel helyes, ha figyelmet fordít arra, hogy az áruellátás az üzletekben zavartalan legyen. A város rekonstrukciója során előbbrelépés történik a kereskedelem vonatkozásában. De szeretném hangsúlyozni, hogy ez ne nyugtasson meg bennünket, ami lehetősé­günk van tegyük meg minél előbb. Javaslom Lajtai elvtársinak, vegyék figyelembe az itt elhangzotta­kat, néhány problémát élesebben vetettünk fel, amiben szükséges mihamarabb előbbre lépni. A javaslattal kapcsolatban elhangzott, hogy ha megjelenik á kor­mányintézkedés, akkor kötelezve legyünk, hogy kerületi vonatko­zásban készítsük el az Iparszolgáltatási tervünket és erre térjünk vissza a jövő félévben. A vitában elhangzottakat vegyük figye­­^ lembe és saját erőforrásból próbáljunk oda hőtni, hogy az ipari szolgáltatás, a lakosság jobb ellátása biztosított legyen. pbÜ S^...,a .,lel.eptaé3t?. és az összefoglalót egyhan­frv.pajtopa* Bejelentése k» Az 1969. szeptember 1-én induló 5 hónapos pártIskolára Vaczláv Károly né a Magyar Pamutiparttól gyermeke betegsége miatt nem tu­dott elmenni. Helyette ugyanazon Üzemből ment Varga Józsefné alapszervi vezetőségi tag. Jelenlegi funkciójában kívánják meg­­erősíteni, majd távlatban titkárnak javasolják. * Kérjük a PVB utólagos jóváhagyását. A VB elfogadta. Vállai Béláné és Földes Írnőné elvtársnők Szovjetunióba való utazásához a VB hozzájárult. Kozák Tiborné ej.vtársnő Svájcba és az NSZK-ba való utazásához a VB hozzájárult, ' / kmf. ! v jídvm. j jegyzőkönyv vezető f ' ■ •, I I I SÍ . ^ j i « iRVM' "■ — mii... ................ . 11 . .JHUKIto' ningftí JM I * r

Next

/
Oldalképek
Tartalom