Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1964-06-24
i- 13 -III. napirendi pont: Szávó elvtárs: A felnőttoktatás helyzetével és problémáival a kerületi Pártbizottság 1963* május 31-én foglalkozott. Az az anyag, amit akkor a pártbizottság megvitatott, egy széleskörüivizsgálat eredménye, amiben részt vettek pedagógusok, pb tagok. A pártbizottság az anyag tárgyalása után egy sor olyan jellegű határozatot hozott, amely lényegében hosszabb időre megszabja a VB, pártapparátus, pártalapszervek munkáját, bizonyos útmutatást adott ez a határozat az állami szervek felnőtt oktatással kapcsolatos munkájára is. Emlékeztetni szeretném a pártbizottságot a kerületi pártértekezlet idevonatkozó határozatára, amely kimondja, hogy a pártbizottságnak gondoskodni kell mindenek előtt az üzemi munkások, szakmai és kulturális fejlődéséről, általános műveltségének emeléséről. A VIII, általános iskolát el nem végzett 13 és 45 év közötti korosztályok 6o %-os arányát a következő időszakban megfelelően c ökkenteni kell. Erre a pártértelcezleti határozatra épült rá az a PB. ülés, amely a kerületi pártértekezlet határozatának végrehajtása érdekében megvizsgálta a területeket, elemezte a kérdést, ennek alapján hozott egy sor olyan határozatot, amelynek végrehajtása a pártértekezlet határozatának végrehajtását is jelenti egyben, ugyanakkor, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozott a pártbizottság határozatot hozott arra is, hogy as elért eredményekről a pártbizottságot tájékoztassa. A kerületi PVB. a PB. útmutatása alapján titkári értekezleten megtárgyalta a határozatból aódód feladatokat, kötelezte a titkár eivtársakat arra, hogy különböző szinteken, különböző 10 felmérések végzésével állapítsák meg ásóknál? a VIII. általános iskolát el nem végzett dolgozók számát, akiket a következő időszakban állami oktatásba be kell osztani. Foglalkozott a pedagógusokkal is ilyen irányban, tájékoztatta a pedagógus titkárokat a pártértekezletből adódó feladatok gyakorlati végrehajtásáról, ösztönözte, hogy főleg pedagógisai vonalon felmerült problémákban nyújtsanak segítséget. A PVB, foglalkozott a kerületi KISZ szervezettel és a kerületi KISZ Bizottságot arra ösztönözte, hogy a KISZ alapszerveken keresztül mérjék fel a KISZ korosztályhoz tartozó fiatalok közül mindazokat, akik a VIII. általános iskolát nem végezték még el. Továbbiakban a kerületi PVB, megbeszéléseket folytatott a Tanács oktatási osztályával is, ennek eredményeképpen a kerületi Tanáés Oktatási Osztályánál? 1963/64- éves munkatervében a kerületi PB. határozatának gyakorlati végrehajtása jelentős helyet foglalt el. Nagyüzemeink napirendre tűzték ezt a kérdést - a titkári értekezleten elhangzottak alapján különböző területeken felméréseket végeztek. Ezek szolgálták az alapot ahhoz, hogy megfelelő számban és ütemben kerüljenek be elvtársak és végezzél? el az általános iskolai tanulmányokat, I £ J j 1 I