Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1962-08-18
^ r Ifim JjWWWreiWMWaji fljwMmumi i WiWwwwm 3 f— ; ::'wi'''-1 ■ \" ■:!;'-: I I: ij \ I II I _ 3 _ 1961. első 7 hónapjához viszónáivá 1962-ben behozatalunk 12 ,-j al, kivitelünk 17 százalékkal emeltce dett. Kulturális fejlődésünk előirt ütemben fejlődik^ igyekeztünk a párt kultúrpolitikájának célkitűzéseit végrehajtani. Kiemelkedik a nemreg elfogadott uj iskola töveny, melynek következtében és segítségével - nem 'önnek tudható be, de hozzájárult - hogy 1962-ben az általános iskolát elvégzett gyerekek <5o százaléka mehet tovább középiskolába, néphadseregünk átszervezése megtörtént, légvédelmünket a legkorszerűbb xaktóxraktá rakétafegyverrel szerelték, fel és mindez úgy, hogy az életszínvonala a dolgozóknak a 3 éves terv időjén 13 százalékkal emelkedetu es az elmúlt 2 evben is másfél, 2 százalékos emellcedes volt. A mezógazdasagi jövedelem 13o százalékot ért el. A fogyasztás a 3 éves terv idején 19 százalékkal tó növekedett és az 1961. VII. hónapot véve alapul ebben az évben 5 százalékkal emelkedett. A lakásépítkezésben nem tudtunk elérni gyürkéres fordulatot, uiégx igy lo 1961—ben 2o százalékkal cöob lakas epülu a tervezettnél. Reméljük es varjúm, hogy az 5 eves i«6rí második x el ében a lak ás épit kezelt megtud juk gyorsítani. A mezögazdasug szocialista átalakítását a kongresszus óta eltelt időszakban befejeztük és ezzel népgazdaságunkban uralkodóvá váltak a szocialista termelőviszonyok. Ezek mind olyan dolgok, amelyek megtörténtek, mi aktiv nesze sex voltunk az eredmények elérésében, de amikor ogy kongresszusra készülüiiu. elLe— rülhetetlen, hog;y összeszgcljük az eredmenyeket, tapasztalacoxxc c eby— csoporba kötve elemzés tárgyává tesszük, hogy mi törennt eooen az idő— szakban. Meg leket állapítani, hogy a Vxl. kongresszus határoz«.oait végrehajtottuk, a h .rt politikai vonala helyes voll ebben az időben. Ennek a politikának fő ellenőrzője nem kevesebb volt, mint az egész magyar dolgozó nép volt es legkritikusabb bir. .lója a. part politikájúnak a párttagság volt. Magunk is a tapasztaltuk, amikor a munkásosztály helyzetéről szóló határozatot felülvizsgáltuk, parttagolf, pártonkivüli— ek határozotttan felvetették a hibákat, de sok ember mondotta el, hogy a párt politikája nagyon jó, jó lenne ha ilyen maradna, ez nagyon jó. A párt Központi Bizottsága nem törekszik látványos eredményekre. Nem szalad a párt politikája előbbre, de nem is marad le es ezt az embere^, szeretik, megnyugtatónak tartják és nem szeretik sem a politikai vonal, sem 0) gazdasági feladatok cik-cakkos végrehajtását, csaxc meg&lapozot o eredményekre törekszik a párt és ezt el is tudta érni. sz a higgadtsafe az, amely nemcsak az eltelt esztendőben jellemezte a párt politikáját, hanem asa ezek tükröződnek a kongresszus irányé Ive i o en is. Nem tűzik ki az irányelvek az 5 éves terv felemelését, de reális teljesítését igen. . | gjfc: li, — -----------= j