Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1985-02-23

— ' <M/ Keztvüs József elvtárs /ejji.ök/ Megköszönöm Harnóci elvtársnő hozzászólását, mielőtt Fekete János elvtársnak átadnám a szót szeretném a pártórtekezlettel közölni, hogy 7 hozzászóló jelentkezett további hozzászólásra, azonban az idővel már nagyon racionálisan kell gazdálkodni és móg egy szünetet is kell tartani. 17 órára terveztük az első napirendi pont befejezését ezért tisztelettel egy javas­lattal állok elő, azzal, hogy a szünet után még 4 hozzászó­lót hallgassunk meg. A beérkezett forrendek ós a területek sajátosságait is figyelembevéve tennék javaslatot a nég y hozzászólóra. Szünet után dr. Láng Tibor elvtárs Vajda Pál elvtárs Oroszi Sándor elvtárs Kótai László elvtárs Hozzászólásra jelentkezett még : Tabánvi Pálné elvtársnő Bodó András elvtárs Győrffy István elvtárs Javaslom, hogy az utóbb említett három elvtárs írásban adja le hozzászólását és a megválasztásra kerülő uj Pártbizottság cselekedjen annak jegyében amit egyébként a hozzászólásokban klvntak felvetni, ill. orra reagáljon. Kérem, hogy a pártértekezlet ezzel értsen egyet. Amennyiben az elvtársak ezzel egyetértenek - a három olvtársnak nem adnánk szót - kérem, hogy küldött igazolványukkal szavazza­nak az elvtársak. /Elfogadásra került./ Hozzászólásra következik Fekete János elvtárs BM. nyugdojas, a IV/12.körzeti alapszervezet titkára. Fekete János elvtárs Tisztelt Pártértekezlet! A IV/12. körzetben csaknem mindenki ismerője és átélőja volt az utóbbi öt év változásainak. Amig az öt óv első felében arról kellett meggyőzni az embereket, hogy az uj település korszerűbb jobb lesz a réginél, ma már a megnövekdott lakáköltségek mellett is kevesn vállalnák, hogy a régi újpesti házakba költözzenek vissza. Dicsérni lehet, hoyy a sok állami beruházás mellett a beszámoló nem feledkezik meg a társadalmi munka mozgalmakról. Talán a tömörségre törekvés miatt nem beszél arról, hogy az elmúlt 5 évben a társadalmi munkák eredményességéért kétszer nyerte el a kerü­let-országban is csak a legjobbakat illeti meg - a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzeti zászlóját. A mi - akkor 8-as ->• politikai körzetünk is résztvett és fővá­rosi mércével is mérve szerénytelenség nélkül mondom, jelen­tős eredményt ért el a Közös Otthonunk mozgalomban. Ennek, keretében egy játszó és pihenőparkot építettünk a Bán T. u.­­Munkásotthon u. kereszteződésében. A munkánk elismeréseként a körzeti párt szervezet is és a HNF körzeti bizottsága is ;fc/ íj egy-egy Budapest, címerével díszített zászlót kapott. * u - - f e m 117 “

Next

/
Oldalképek
Tartalom