Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1985-02-23
; © > .. ■' ©: — 113 *• Az élenjáró társadalmi munkások közül szép számban kaptak kitüntetéseket és más elismeréseket. Mintegy 14 vállalat pl. Chinoin/ Budalakk, Iskolabútor és Tanszer Gyár, a 43. sz. ÁÉV, a Vízmüvek helyi vezetői és KISZ Brigádja - segítette a legkülönbözőbb helyről érkező társadalmi munkásokat. Szerszámot fogtak a környékbeli lakók, a Bán T. u. 19-25-ből, a Munkásotthon u. 32-ből,74-ből, a Bajcsy Zs, ut 1-ből, Erzsébet u. 32.,36-ból az akkori Rózsa u. 35-ból. Szívesen jöttek egész osztályok a Nyár u 4., Árpilis 4. téri iskolából, egészségügyi ós más szakközépiskolából és KISZ fiatalok több esetben a Chinoinból. Árkot ástak, betonoztak, járdát raktak, díszítették a környéket, vasat festettek, füvesítettek, ós rajztanárok a kőkerítésre mesevárakat festette. Sok-sok fát ós diszbokrot ültettek, amely munkához a körzetünk túlsó feléből is eljöttek az emberek. Most már ez persze mind szépen nagzik, pedig az alig ideköltözött embereket nem volt könnyű mozgósítani. Bizony róssz érzés volt látni, hogy amikor távolabbi területekről is eljöttek az emberek, sok helyi lakos az ablakban könyökölve nézett bennünket.Amikor a munkabefejeződött az azelőtti alkalmi személtlerakó telep szép játszóparkká változott, és azóta is használják az emberek. A szakemberek pontos felmérései szerint a jaátszópark értéke akkor 1,3 millió ft volt. Nagyon nagy műnk volt, éppen ezért egy kicsit sajnálom, hogy ezek megemlítése kimaradt a beszámoló jelentés 20. oldaláról, ahol a társadalmi munkával készült létesítményeket sorolja fel. Kérem a Pártbizottságot, hogy a játszótér bejegyzésével utólagosan egészítse ki a beszámoló jelentést, mert ezzel sok-sok embernek a közösségért végzett társadalmi munkáját, fáradozását ismerti el. Tisztelt PártértekezletJ Néhány goldolatot a Kongresszusi Irányelvekhez is szeretnék elmondani. Először is azt, hogy miután az előterjesztésben a kerületösszes pártszervezetének véleménye összegeződik,ngyon tanulságos gondolatokkal ismerkedhettünk meg. Olyanokkal is amelyek nem kifejezetten a mi. gondunk, de bővítik ismereteinket, és olyanokkal is, amelyeket a mi alapozervezetünknól nem mondtak el ugyan, de ránk nézve is igazak. A mi a IV. fejezetet illeti, nálunk is ez váltotta ki a legtöbb vitát. A 11. oldal utolsó bekezdésében pontatlan az a megfogalmazás, hogy egyesek magas életszínvonalon' tudnak maradni nyugdíjazásuk után is. Az sajnos igaz, hogy sokan vannak olyanok akik máról holnapra élnek, de a 60-as évek végén amikor nyugdíjasok lettek az akkor stabil árakhoz elfogadható nyugdijat kaptok, az időközben felfutó árak és költségek a nyugdijakat elértéktelonitottók. A mostani nyugdijmegállapitások ugyanígy a nyugdíjazások idején kialakult árak'és bérek alapján történik mint 15 ével azelőtt történt* de a mai ár és mai bérnek megfelelően. [_----------------------------------m—te---------------------- | _ _ I