Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1985-02-23
'■lift*" " ril^T M k j— _— - 1X0 -A pluszmunkát vállalók jelentős részónéi pedig az elért életszinvonal megtartása az elsőrendű cél. Dolgozóink a 40 órás munkahét bevezetését nagyon várták, azonban az utolsó két év alatt gyakorlatilag megszűnt a 40 órás munkahét, a dolgozók nagyobb többségénél. Ez a körülmény nálunk különösen érezhető, mivel a dolgozók több mint 70 %-a nő. Ezek a nők vállalnak társadalmi munkában funkciót, túlórákat és VGMK-kat, és az irányelvek vitáinál ugy fogalmaztak, hogy egyre kevesebb idejük marad a családjukra, a művelődésre, s a továbbtanulásra. Azirányelvek kiemelten foglalkoztak a család szerepével ós annak fontosságával. Párttagságunk a nyugdíjasok helyzetének javításával élénken foglakozott, mivel legnagyobb részük az alacsony nyugdíju kategóriába tartozik. Ellentmondást látunk a nyugdíjarendelot és a foglalkoztatásuk bővitóse között. A mi nyugdíjasaink nagyobb része életkoré és egészségi állapota miatt már nem tud munkát vállalni, ezért szükségesnek tartjuk a helyeztük jelentős mértékű javítását, de nem a foglalkoztatás bővítésével. A lakáshelyzet megoldásánál két dolgot szeretnénk felvetni. Az egyik a gyárunkban mint már említettük, megnövekedett a 30 óv alattiak száma. Ezek túlnyomórészt a munkásszálláson laknak. Jövedelmi helyzetük alapján nem tudnak családalapításra és önálló otthon megteremtésére gondolni, mert ko kapnának is lakást a befizetési összeget nem tudnák előteremteni. A másik nagy gond, hogy a középkorú egyedülálló., nő vagy férfi számára egyáltalán nincs reális lehetőség az önálló otthon megteremtésére. Szarintünk ezzel a réteggel társadalmi méretekben kell számolni. A textiliparban ezek a dolgozók nagyszámban megtalálhatók. Pártszervezetünknél egyértelműen nyert megfogalmazást, hogy magasnak tartják párttagsági dij összegét. Szükségesnek tartják, hogy a Kongresszus foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ós a jelenlegi besorolási kategóriák szélesítésén kivül vizsgálják felül a tagdíjalapját képező jövedelmeket és elképzelhetőnek tartjuk, hogy a tagdíj alapja a nettó jövedelem legyen. Párttagságunk az Irányelvek összegzése során olyan javaslatot tett, hogy a körzeti elv feladása nélkül legyen mód a körzeti különböző okok miatt a pártszervezetnél maradó nyugdíjasok részére önálló pártcsoport, vagy alapszervezet létrehozása. A kerületi összegzésben az a javaslat szerepelt, hogy a pártértekezlet ne értsen egye*az általunk is elmondott javaslattal. Véleményünk szerint a jelenlegi helyzet felülvizsgálata feltétlenül szükséges, mert a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudjuk elérni, hogy a nyugdíjba menő párttagok átjelentkezzenek a körzetbe. Köszönöm a figyelmet cs további eredményes munkát kivánok. L-------------------------------------------------------------------D I _ .. ...........................