Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1975-02-08

küzdőimet, s nagymértékben hozzájárult a lakóterületi politikai munka eredményességéhez, a megjelölt bér és szociális intézke­dések és a lakáskérdés megoldásának fokozottabb előtérbe kerülé­se, ezen belül a a munkások és a többgyermekes családok problé­májának elsődleges megoldása. Itt kell megemlíteni, hogy vannak gondjaink a kerplet rekonstrukciójával kapcsolatban is. Igen nagy azoknak a száma, akik itt születtek, vagy hosszú éveken ke­resztül itt éltek a kerületben, s most a rekonstrukció során sajnos miután itt elegendő lakas rendelkezésre nem áll kényte­lenek a főváros más kerületéibe költözni. Ez egy bizonyos mér­tékig nehezíti munkánkat és minden remény megvan arra, hogy a következőkben, amikor sor kerül a további szanálásokra az uj épületek rendelkezésünkre fognak állni. Tagságunk tudja azt, hogy célúinkat csak akkor tudjuk megvalósítani, hogy ha azért a politikáért, amelyet a part tűzött zászlajára minden erejével, tudásával küzd és dolgozik és a kötelességének tekinti a párt­­határozatok maradéktalan végrehajtásáért való kiállást. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy jelenleg a kapitalizmusból a kommunizmusba menő átmenet társadalmában élünk, melyben épül az uj társadalom épülete, de még körülötte léteznek a régi ma­radványai. A régi maradványokat felszámolni, azok hatását ki­szorítani és megakadályozni, újraéledésüket végül teljesen fel­számolni csak hosszabb időszak szívós és elvi alapokon álló öntudatos politkával lehet. Máról holnapra képtelenség,ehhez egész történelmi időre van szükség. Mentül jobban letudjuk rövi­díteni ezt az időt mindig figyelemmel belső lehetőségeinkre,adott­ságainkra és a nemzetközi helyzetre, annál eredményesebben tud­juk megvalósítani államunk szocialista vonásait. Persze ez az időszak sem lesz lakodalmas menet, hanem veszodség és munka, küzdelmek és örömök összessége, amint azt Kádár elvtárs a KB. 1972. november 14-15-i ülésén mondta. Ebből a küzdelemből és vesződségből körzeti pártszervezetünk nem fiatal tagjai elvhüen, kommunista helytállással, korukat meghazutoló lendülettel veszik ki részüket. Feladatunknak tekintjük továbbra is folytatni a jogtalan, erkölcstelen előnyszerzes, a közösségi szemlélet elve­tése, az egoizmus, az anyagiasság, az élősdiség, egyszóval az rémi erkölcsök és szokások elleni harcot. Harcot a mások hatan felkapaszkodók, a pötffeszkedők. a minden osztozásnál - kivéve a kötelesség osztás ott tolongok ellen. Harcolnunk kell a bürok­ratizmus,, az aktatológatás ellen, melynek során az élő ember^a maga problémájával néha ködbe vész. Ezek a jelenségek a szocializ­must epitő emberek együttélését zavarja, bonyolítja, megkeseríti. Az ellenük folytatott sikeres harc az alapja a lakóterületi poli­tikai munka eredményességének. így tudjuk biztosítani, hogy a gyakorlat teljesen megfeleljen az elvi döntéseknek, a hozott ha­tározatokra és a párt politikája érvényesüljön a munka minden térületén és a munkásosztályunk szemléletét, melyet a párt kép­visel társadalmi normává tegyük. A kerületi Pártbizottság beszámoló jelentését, valamint a kong­resszusi irányelveket és a Szervezeti Szabályzattervezettel kapcsolatos állásfoglalását ugyanúgy magam, mint tagságunk nevé­ben elfogadom és a tisztelt küldöttértekezletnek elfogadásra H3.V3.Slom© . , -Megragadom ez alkalommal a lehetőseget arra, hogy ezúton is tol­mácsoljam tagáágunk harcos üdvözletét és ama meggyőződését, hogy a küldöttértekezlet eredményes munkát fog végezni es ezzel is elősegíti a XI. kongresszus sikeres előkészítését. í- 63 -tó -J

Next

/
Oldalképek
Tartalom