Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1969-07-24

» A beindított "kiváló körök" alapkritériuma volt, hogy kiállí­tásokat szervezetek, - budapesti szinten a BMG érte el az első helyet és jutalomban is részesült. A KISZ-nél az M-L.középiskolai beiskolázás területén következett be fejlődés, - jobban figyelemiael tudtuk kísérni ezt a területet. Az az érzésünk, hogyha a propagandista konferenciákat szín­vonalasabban tudtuk volna tartani, akkor más oktatási formákon is jobb eredmény érhettünk volna el. Kakukné e.: A jelentésben foglaltak megegyeznek a mi tapasztala­­tainkkal is, - nagyon elemző és jó a jelentés. Egy problémát a középiskola kérdésével kapcsolatban: a PNYV-nél elég nagy volt a lemorzsólódás az elmúlt oktatási évben. Külön felhívtuk a titkárok figyelmét, beszélgettünk a jelentkezőkkel, elmondtuk, hogy milyen az igény. 4o fő jelentkezett, 13 fő lemorzsólódott, amit nem tartunk jónak. Nálunk is az a helyzet, 0 hogy elég sok fiatal jelentkezik erre az iskolára. Azonban a pártvezetőségi tagokat, alapszervi titkárokat 95 %-ban 5- 2-hóna­­pos pártiskolára küldtük, rendelkeznek ezzel az iskolával. A 3-müszak miatt sokkal többen tudnak alkalmazkodni a gyári szemi­náriumokhoz. Ebben az évben sem tudunk sokkal több -vezetőségi tagot a középiskolára küldeni, mint az elmúlt években. Az 1968/69-es tanévben nálunk kevesebben vettek részt párt­oktatásban, mint az elmúlt évben. Az 1969/7o-es oktatási évben a szakszervezet központja kivette a VSZB kezéből az oktatást, és semmifjeképpen nem engedélyezte az oktatás intézését. Eddig is elég problémánk volt a szakszer­vezeti oktatás kérdésével, most még jobban megnehezítik a munkánkat ezzel az intézkedéssel. Ez azt jelenti, hogy értékelés szempontjából, vagy a Textilszakszervezethez kell fordulnunk ebben a kérdésben, vagy gyári SZB-hez. ; A javaslatokkal kapcsolatban ti én is azt mondanám, hogy ne te határozzuk meg, hogy hányszor szerepeljen napirenden az oktatás kérdése, - bár kb. valóban háromszor foglalkozunk vele, de mégis jő lenne ha nem igy szerepeltetnénk a feladatok között. 0 A javaslatoknál az 1-es pontban az szerepel, hogy tervet kell készíteni az oktatásra. Eddig ilyen nem volt. A tematikával kapcsolatban: mindenegyes témánál a Kommunista és Munkáspártok Nemzetközi Tanácsközása szerepel, - kivéve a ' közgazdasági alapiámeretek szemináriumát, ahol úgy van megjegyez­ve, hogy tematikán kivül kell tárgyalni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezen a formán is tárgyalják ezt a témát* Éppen a közgazdasági alapismeretek tanfolyamon van olyan tematika ami kifejezetten gazdasági jellegű, még a gazdaságpolitikai tanfolyamon is sokkal több politikai jellegű téma szerepel. Tóth elvtárs: A szakszervezeti oktatással kapcsolatosan. Várakozáson felül jól sikerült nálunk. Ebben szerepet játszott, ■ hogy elég szerencsés téákat találtak az elvtársak. Nálunk nem különült el, a pártoktatással együtt került szervezésre és a pártoktatás keretében folyt a szakszervezeti oktatási is. A megjelenési átlag ott volt a legjobb, színvonalban is nagyon jónak lehet mondani. Megismertem a szakszervezeti oktatás tematikáját, - ami figyelemre méltó a jövő oktatási évre a pártoktatás felé is - tablókat készítenek és ezeket már most terjesztik, - felhívták a SZB-ok figyelmét, hogy rendeljenek ezekből a tablókból. Én már rég óta hiányolom ezt, mert ezek nagyon szemléletesen, jól mutatnak egy-egy dolgot, a gazd.pol, vagy a közgazdasági szemináriumi formánál is nagyon jól lehet ©_______________II h_________- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom