Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1964-07-16
n. " rá “ -’ yfi * Előre ia elnézést kerek, ha kissé összekeverem a politikai es a gazdasági kérdéseket. Inkább azt a gondolatot szeretném hangsúlyozni, hogy itt is, mint a gazdasági vonalon, a bázis—számokat veszem alapul, illetve figyelembe. Telist, araikor azt tárgyaljuk, hogy a partszervezet a vállalatnál milyen irányban /és egyáltalán tudott-e/ hatni a különböző szervekre, akkor ezt véleményem szerint, feltétlenül pozitiven kell értékelni - akár a párt- és a KISZ-szervezet vonatkozásában is; de, nem merném ezt elmondani - a szakszervezet vonatkozásban Itt / talán nem ia az a helyzet, hogy a helyi szakszervezet nem tudta megtalálni a helyes módszereket; hanem az az álláspont, ahogy a felsőbb szakszervezet állást foglal különböző kérdésekben,„ az nem nevezhető helyesnek és jónak. Egy- friss példát erre; ha a vállalatnál az ember meg akarja ismerni a felsőbb szervek körét, csak bele kell kerülnie egy olyan helyzetbe, amikor vizsgálatot tartanak a vállalatnál. Az ember ekkor rengeteg empert ismer meg, mert.szinte elözönlik,a vállalatot, de jó lenne, ha' esek valami /effektiv/ segitő-tevékenységet is fejtenének ki. Mert, ha azt kérdezik, milyen segítséget kap a vállalat a kerületi PB-tól, akkor azt'mondtam, hogy "ezt az egyet tárgyaljuk le; de, a többiről kár beszélni". Az üzemi szakszervezet pl." a mi állaspontunkfa kai szemben, olyap eligazítást kap sok esetben a felsőbb szakszervezeti szervek részéről, amelyeket politikailag és gazdaságilag nem lehet el%aMt! Pl: egy ember el akar menni /mint ahogy szoktuk mondani, fegytavi^i-jártasságuk" van/ és mi nem akarjuk~elpngedni, akkor a felsőbb szeryünk kioktat bennünket, hogy emberi szabadság van és ezt semmiféle módon, korlátozni nem lehet; amelyeket nem tudom hol elő emberek hoznak létre. Legutóbb is a munkaidőről, munkaerőről volt azé, általában azokról a tervfeladatokról, amelyek mindenütt' elsőrendüek. Ennek' érdekében sokszor elnézem azt, hogy 8 érát dolgozzanak azon a munkahelyen, ahol az egészségre ártalmasaág miatt 7 óra_van deffiniálya; sokszor elnézem ezt, mert örülök, hogy dolgoznak. Erre megjelenik a felsőbb szakszervezet és húszszor- elmondja, hogy néki büntető joga van és 1500 P-t-ra meg fog büntetni,.de ezzel is kedvezményt ad részemre, mert £000-re-büntethet, Felmerült itt az, hogy mi a helyes, ha beírjuk a 7 órát vagypedig beírjuk becsületesen.a ,8-at, ^ De, milyen kellemes együttműködést jelent az is, amikor az egyik gyáregység szakszervezete a Pest megyéhez, másik Salgótarjánhoz- tartozik. ta Az összes; hibáimon túl, mert ez xs van bőven, az egyik gyárvezetőnk felhív és bejelenti, hogy Balatonra szeretnének menni az üzem dolgozói és epriek fele úti-költségéhez /mint igazgató/„járuljak hozzá. Közöltem vele', hogy erről nem lehet szó; erre azt kérdezte, akkor hogyan lehet ezt a problémát megoldani) mert a Pestmegyei ff Egyesülésnél ők. utazgattak, ilyen cimen. Erre megmondtuk nc::i/*, hogy cimen utazhat, csak a költségen nem. Előfordul, hogy /amikor olyan szerencsétlenül jönnek ki a problémák/ egyik év nehezebb, mint a másik, s akkor az ilyen külső hatások igen nehéz helyetet teremtenek a vállalatnál. Emiit ettem, hogy vannak, áll. jönnek ki brigádok as üzembe azon a elmen, hogy a Bp-i PB-tól -megbízásából- tevékenykednek. Legutóbb is kint volt egy elvtárs, leadott gyorsan 12 kérdést, hogy ma délutánra már válasz kell néki. Erre ^megmondtam néki, hogy tegnap leer-i FB-ülésen vettem ré'szt, ma .PVB-re kell jönnöm. De, néki valami kell. 1 Akkor jöjjön ki ma délután 1 érára, mert valami van!; de, az ilyen gyors-talpaié brigádvizsgálatokból, "segítségtől" nem kérünk ! í Nékem nfost is "pl. “egy külön testülettel /II ÍB-titkárral/ kellene tárgyalnom, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy csak velem hajlandók tárj 4 gyalni, nékik a gyáregységvezető nem eleg - én pedig csak a Benda I /IA elvtárssal vagyok Hajlandó tárgyalni ilyen vonatkozásban, tehát e f .....