Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1958-08-14

f r '"'i /te /'■' ■.írére re* ■■ -y / . . . . . aMwgBflagBww?lea^iia^fei' ■ ' 6 ’ S^^ftSEL elvtárs^ A Budapesti PB. és személy szerint o maya is a zl i F Helyzetet jónak és kedvezőnek Ítéli meg. 4 in.kér. -i Munka sor zlj vezete.seben lényeges eredményeket értek el. A politikai ne­velő munka és a harci politikai kiképzés is jónak mondható. 4 parancsnoki állománynak, konkrétan személy szerint Laiatos elv­­társnak nagy a munka iránti igényessége. Naivra kell érte^nni a kezdemen.v ezé sokét, melvet a kerületből indítottak el, a törne- Sekkel való kapcsolat megteremtésére, üt borok táboroz tata is,' ' veroskeresztes .hóz építkezése, üzemi összekötők kiépítése stb. mmd nagyon helyes kezdeményezóy. Az anyagban telelt egy rejtett javaslatot in, mely azzal fotöLal- Yrere/ ° '7 ? rajparancsnokokat egy hetes oalatoni baborozásra vigyék, fezzel nem ért egyet. Nem a rajparancsnokokon isiik a ki­képzés. A parancsnokokon múlik, akik pedig részt vettek a tokáré táborozáson, ahol megkapták a szükséges anyagot. Felesleges lenne po elv tó rsat s tönuölő munkábél kivenni, Vé 50 re din ényben bz pv U:ö z— nen iol.yó kiképzési munkának a feladata a rajparancsnokok k^r^se i>®, Indokolatlannak tartja most ezeket az elvtársakat elvinni kiképzésre. Az anyagban, foglalt javaslatok — véleménye szerint — egyetlen . olyan pontot sem tartalmaznak, mely a munkásőrök munkáját erdem-1 egysen emtene, A VB bizza meg Lakatos elvtarsat, hogy dől oz­aoJX1 kl oJ-Yan javaslatokat, mely a munkásorok munkáját viszi előbbre. Molnár Ernő elvtárs: összefoglalja a jelentést. Véleménye szerint az anyagot el lehet fogadni, azzal a kitétellel, bogy a határozati javaslat pontjait 2 szakasszal k0U kibővíteni, melyek a munkásőrségre vonatkoznak. Ezen k'ivul olyan határozatot is, mely a V3-re vonatkozik és ezen belül az admin.Lsztrativ elő­adóra, és ő magara is. Összefoglalóban el lehet mondani, hogy a ker.-i zlj. általános helyzete jó, komoly fejlődés vau az elmúlt egy év alatt. Különösen megmutatkozik ez az emberekkel, a tómé--ék­kel való kapcsolatban. Ezt kell a jövőben még tovább fejleszteni Nagyon sokat jelentett e téren az úttörők táboroztatása',' valamint az építkezés. Véleménye szerint bár milyen jó elvtárs is valaki, ha sokat hagyják r\. pihenni csökken az aktivitása. A nyári akciókban a zlj.-nek csak/ egy része vett részt aktivan, de ez az egy rész is elegendő ahhoz, ho gy azonnal aktivizálódjanak a tova obi munkákban, Ha sok pinán© s után. kezdenek a munkához, meg ha bár milyen rendes is valaki, hoz­zá kell előzőleg ismét szoktatni a munkához, fegyelemhez stb. 4 mi kerületünkben meg van a törzs kb 3o-po 5, akiket azonnal ek , v itásbo lehet vonni és ezek után a tönőlek is aktívabban tud— r n.ak a munkához kezdeni. E téren nem ért egyet a többi kerülettel. .Az aktivitás fenntartásának van néhány előfeltétele, A tokaji táborozással egyetért, de azzal nem ért egyet, hogy a műnké sörök egészét - akik általában rendes elvtársikból állanak - egészében ne vigyék táborozni évenként egy hétre. Nem csupán azért, ho gy nyaralj art ak , de ennek hihetetlen morális ereje var.. A nyári u x törő táborozás alatt - ahová számosán mentek le a kerületből - nagy volt a fegyelem, a munká sörök hozzászoktak a más emberekkel való foglalkozáshoz is. Szoros barátságot kötöttek a gyerekekkel. De hasonló eredményt hozott az ép itkre.es is. .A nyári üt toré tá­borozást tovább kell fejleszteni. Ez nem szórakozás csupán. A ta­valyi nyári táborozás alatt is, nagyon jó szellem alakult ki a műnké sörök között. A téglagyári századokból is voltak lenn elv­­társak, s köztűk volt olyan is, akik évekig, mint hulligánok. vi­selkedtek, a táborozás alatt egyetlen részeg ember sem volt, pedig a pohár 'jó tök mindenkinek .cen d-ik jzéséj- *1.1 ettek. Ezt nagyon komoly megfontolás a la ke,. 2 v enn. i >r nemcsak *> r- j pa­rancsnokok táborozására gondol. I . 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom