Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1989-02-16
- Bán Éva elvtársnő Az információs jelentésekben egyre többet szerepel ez a téma, illetve a pártszervezetek kérdezik, hogy mi történik ebben az ügyben. Az esetet általában a TV-ből ismerték meg, amelyből kiderült, hogy a COOPINVEST-nek, illetve az ÁISH-nak is szerepe volt. Ott is megtörtént, illetve megtörténik a felelősségrevonás? Haszonics Istvánné elvtársnő válasza rí /\z ÁISH-nál javaslatot tettek felelősségre vonásra, információja szerint. A Fővárosi Tanács Városrendezési Főosztályán Írásbeli figyel_ meztetésben részesítették a felelősöket. i- Mikecz Mátyás elvtárs Itt egy kedvező árfekvésű lakásépítés indult, amiből más lett. A tervek eltértek az eredetitől, hiszen egyre kevesebb számú és egyre nagyobb alapterületű lakások szerepeltek már. Hegy történt ezek jóváhagyatása? ; Kiss Imre elvtárs válasza A tervező munka megkezdésekor 26 lakásai .számoltak. Nem tarí nácsi bérlakásnak indult, erről soha nem volt szó, ez telepszerű magánlakásépitkezés. A tervező javaslatot tett a lakásszám csökkentésére, amelyet > a Városrendezési Főosztály elfogadott. Az anyag azt állitja, hogy ez a kerületi Tanács Műszaki Osztályának a feladata, de semmiképp sem a Végrehajtó Bizottságé. így csökkent a lakásszám. Néhány kérdést ő is feltesz: Miért büntette őt a Fővárosi Tanács VB? A gyerekének akart olcsó lakást? A Fővárosi Tanács a szándékosságot nem tételezte fel, megállapította, hogy Kiss elvtárs gondatlanul járt el. & J ¥ —1. .É