Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1975-01-24

. Fi i I 77-..7 -T'Xg m-3- 0 A munkásosztály - dolgozóinkTyhem demagógoskodi*k a parasztság életkörülményeinek megítélésében. Őszinte örömüket fejezik ki, hogy az évszázados elmaradás lassan már a multté-, az ahogy a parasztság a tőkés társadalomban élt. örülnek sikereiknek, hiszen kevés olyan munkás, vagy más rétegből származó dolgozó van, aki­nek ne lenne közvetlen kapcsolata a parasztsággal. ___ Ezek mellett úgy Ítélik meg sok helyütt, hogy a parasztság])jobban ól, mint a munkásosztály. Ezért helyeselnék, ha Ők is átvállalná­nak terheket a közösség javára munkájukkal, és jövedelmükből. Ehhez szükséges a jól szervezett nagyüzemi mezőgazdasági munka, 0 hogy hatékonyságával kellő eszköz jusson a közös igények fejleszté­sére.^ o- f <- köV u I t- \/űlíbíLÍa Cokű-'t rt7 tt ( ic_ ^ fö.Urt<rt ^ hv«- (ct«rt kiéiért. L' toítj rtT . - Erőteljesen bírálták azokat a rétegeket, akik egyrészt nem a munká­juk révén jutnak nagyobb jövedelemhez,-olykor vagyonhoz, másrészt azokat akik különböző ügyeskedéssel, összeköttetések révén, vagy spekulációval élnek "nagylábon". Helyeslik az Irányelvekben e kér­désben megfogalmazott feladatokat. Viszont lassúnak Ítélik meg,- és nem elég szigorúnak azx ezekkel való felelősségrevonást. ügy Ítéljük meg mi is, hogy adottak a feltételek a társadalmat megkárosító személyekkel, esetleg csoportokkal való gyorsabb-, hatékonyabb eljáráshoz, ez tovább erősitené a szocialista tipusu emberek formálódását. I Kedves Elvtársak I P h Az Irányelvek gondot fordít az államélet- és a szocialista demokrácia továbbfejlesztésére is. Különösen kihangsúlyozza, a Minisztériumok, a főhatóságok munkájának javítását. Ez nagyon lényeges feladat, mert a tervgazdálkodásunk megköveteli - a vállalati önállóság növelés mellett - a központi irányítás és ellenőrzés fokozását. Az ágazati szerveknek nemcsak népgazdasági szintű irányszámokat kell megjelölni, hanem orientálni, segíteni a vállalatok tevékenységét-, hogy munkájuk összhangban legyen a népgazdaság ós a fogyasztók igényeivel. Ezek realizálását csak féfelősségteljes ellenőrző munkával lehet biz­tosítani. Ez hosszabb ideig hiányzott az ágazati vezetés részéről. a SG

Next

/
Oldalképek
Tartalom