Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1975-01-24

I - 8 -! m vSiM, *■ • 1 vt-á-.ov.-s . ■ Ugyancsak javitani kell a Tanácsok népképviseleti, önkormányzati- és államigazgatási feladatait, - a még nagyobb társadalmi össze­fogással, a lakosság széleskörű bevonásával a mindennapi munkában. A taggyűlések vitáiban csak erősítették azt az igényt, hogy helyes a pártnak e szervek elé állított nagyobb követelménye. Ma még elég gyakori, hogy az állami-ágazati szervek nem fordítanak kellő gondot a hatáskörükbe tartozó területek irányítására, - egy­­egy nagyjelentőségű párt- vagy kormányhatározat helyi végrehajtására. E jif-oü itttv <o-ke A V>vi ti la £ 1j q-Ú- aok. «-SctLlo <>. V\_ * Az állami vonalon sokszor késve hoznak döntéseket a feszitő témák­ban. /Szabályozók felülbirálata, az élet által túlhaladott rendel­kezések-, törvények korrigálása, egyes beruházások- vagy fejlesz-0. tések tervekben átvezetett módosítása anyagi erőnknek megfelelően, a Közoktatásra-, vagy a Közművelődésre hozott határozatok, állami vonatkozású feladatok leadása, - miniszteri utasítások, stb/. ^ Ott ahol viszont gondot fordítanak ezek megoldására, jelentős erők szabadulnak fel, érzékelhetők a minisztériumok, - hatóságok szerepe úgy a népgazdaság, mint a csoportérdek alakulásában. III. Elvtársak! ül .a. ^ u Vk. ^ öVz Irányelvek eggáje kiemulkedfő fejezete a gazdasági épitőmunkánk feladataira vonatkoznak. Szerény büszkeséggel jelenthetjük a XI. kongresszusnak, hogy a X. kongresszus által meghatározott gazdaságpolitikai elveknek megfelelő­en teljesítettük gazdasági feladatainkat. A IV. ötéves tervben előirt célkitűzésűnket realizáljuk, munkálkodunk az V. 5 -éves terv előkészítésén. Itt szeretném közölni a tisztelt Pártbizottsággal, hogy kerületünk üzemei is teljesítették a IV. ötéves tervben vállalt időarányos feladatukat, - több helyen túl is telje­sítették. - Minden okunk meg van arra, hogy az 1975-ös gazdasági év befejezésével eredményesnek Ítéljük a IV.ötéves tervünk megvaló­sulását. , •/• PA

Next

/
Oldalképek
Tartalom