Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1966-06-27
legesen nagyon .fontos, de a jövő év közepén már lesz valami változas a minisztériumi vonalon. Ha a vállalatnál mást nem vessünk figyelembe csak azt amit a kereskedelemről mondottunk, nyilvánvaló e-^zel a„ váll.kereskedelmi f eladatai. mások lesznek, mint .lelőnie- •. vall.oelül is lesznek változások ez mind következik abból ami X ha'.-bán van Igaza van Karácsonyi elvtáranak, hogy ezen minden vállalatnak kell (X) dolgoznia er: elkapzeloseiket alakitanioh kell az uj mechanizmushoz. A nemzeti jövedelem hatásával kapcsolatban a tartalék képzés fontosságáról beszélt Karácsonyi elvtárs, hogy 1968 elején és 1968-ban ne kerüljünk olyan helyze.tbe, amikor az igényeket nem tudjuk kielégíteni. - Természetesen nincs arról szó, hogy itt minden simán megoldódjon; még olyan is lehet, hogy amire jelenleg dzt mondjuk, így jó, arra 1968-ban vagy 1968 elején azt mondjuk, hogy nem egészen igy van hanem kicsit másként kell megoldani, végrehajtani, mert az élet formálja, vagy igazolja majd a jelenlegi állításokat. »“ Nem szabad a jogszabályokat félretenni, jogbizonytalanságot kelteni. Annyi különbség van köztünk, hogy én azt mondom, ne akarja azt, hogy mi mereven ragaszkodjunk ahhoz ami nem jó. Amit példának ~ a készlet-gazdálkodást - elmondjam, még tervek alapján dolgozunk, de lehet keresni a módot, hogy a jelenlegi keretek és körülmények között, hogyan lehet jobban dolgozni. Ebben egyetért velem a Karácsonyi et. és valóban, a jo -szabályok betartására nagy gondot kell forditani, de amiről ^ mar világos, hogy az élet azt túlhaladta, akkor ki,kell használni azokat „a lehetőségeket, amelyek adva varinak /megkonzultálva a felsőbb szerveinkkel, stb./, és csak azért, mert - még csak egy hónap múlva lesz benne változtatás nem kell aszerint dolgozni. De van sok olyan is, amelyben c ak egy év -'múlva lesz változtatás, tehát mindezeket figye* lembe kell venni. Befejezésül, a mai PB—ülésen az az alapvető dolog, hogy nehogy a kimondottan gazdasági rész-kérdésekbe elmerüljünk. "Ismertessük",'' mint határozatot; mutassunk rá azokra, amelyekből itt szó volt. Tehát a lényeggel ismerkedjenek meg, a"koncepciót értsék, állítsuk magunk mellé az embereket, és ezután kell tovább mennünk. Politikai oldalról kell megfognunk a dolgokat, mint kerületi Pártbizottságnak, és mint üzemi pártszervezeteknek is; s a részkérdéseket hagyjuk az üzemi gazdasági vezetőkre. (Xrt) Szebenyi et.: Az az elv alakult ki, hogy ne tartsunk taggyűlésekét. Azt„javasolom, hogy a VB gondoskodjon arról, hogy előbb ismerje meg a parttagság az elveket, ne csak a pártnapon, amikor vitatkoznak. A gazdasági mechanizmus gazdaságilag és politikailag fog hatást gyakorolni a dolgozókra. A mi Alkotmányunk szerint mindenkinek köte- 'T lessége dolgozni, azonban az államnak kötelessége mindenkiről gondoskodni, hogy munka-alkalma legyen. Van egy kitétel, hogv lesz egy olyan dolog, hogy„a vállalatnak fel kell mondani embereknek,' azonban elhelyezkedésé ig„ köteles anyagilag támogatni; - ez nem emeli az életszínvonalat. Mi tudjuk, hogy a Keleti országrészeinken a munkanélküliség most is meg van és Pestre jönnek dolgozni az emberek; de ha ez igy van .ahogy itt elhangzott, akkor ez országos probléma lesz. Tehat ott a pártnapon ezt is vita tárgyává teszik, a felkészületlen párttagok előtt. Az áraknál; tükrözze a ráfordított munkát: pl. a szén árát rendezték, de ezzel szemben néhány cikk, pl. a kenyér dotációs árucikk; a kenyeret nem lehet kihozni az árából, vagy pl. a ruházati cikkek ára. Azért mondom, hogy a párttagságot ne hagyjuk annyira„magára, ezeket a kérdéseket mondjuk el és készítsük feíXa ! parttggjainkat a pártnapra. Égető elvtárs mondja, hogy még később dolgozzák ki a gazdasági mechanizmus egészét, de azért fel kell készíteni a „párttagságot. Véleményem, .hogy a párttagság biztos egyet fog érteni azzal, hogy az űz éra önálló legyen és ha jól dolgozik akkor úgy részesül, de as egész dolgozó rétegre vonatkozó árkalkulációra választ kell adni. Kern hagyhatjuk "cserben” a párttagságot, hogy a pártnap után a„kérdésekre ne tudjon válaszolni. Legalább pártcsoport értekezleten készítsük fel; egy jól képzett előadó biztositásávaí, aki a felvetett kérdéseket mera tudja magyarázni• (Vm)- ly v _____________________ ■— ... ...... . / t