Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1966-06-27

PV ' # ’ mm m t ^ » ' - 5 ~ , Égető elvtárs: /Bzebenyi e-nak adott válasza/ Azzal kapcsolatban szeretnék szólni, amit a Ezebenyi elvtárs elmondott, hogy felmondhat­nak. Ez is egy nagyon sokoldalú dolog. Kezdeném azzal, amely mint kérdés elhangzott a Bp-i értekezleten, ahol Bálint e. felvetett, hogy mi less akkor, ha a vállalatok a könnyebb ellenállás oldalara hajolnak és nem bocsájtják el az embereket, hanem a bér-költségekkel varriálnak. Ha van olyan vállalat, ahol az adott körülmények között a ráforditás szempontjából olcsóbb, ha több emberrel dolgoztatnak, akkor ezt kell csinálni, mert ez népgazdaságilag hasznosabb. .X Másik, hogy pl. a bányászatban nem növeljük a létszámot, mivel 00X nagyok a költségeik és a helyzet miatt tesszük ezt, nem azért mert sokan vannak. Ugyanis a mi bányászatunk Magyarországon drága és '■0 0 ; • úgy, ahogy lehetőségeink lesznek a gáz-alapra helyezni az energia ellátásunkat, akkor ezt le kell.építeni - elsősorban kihaláson ala­pon. Felmerül itt azonban az is, hogy mi történik akkor, ha 2-3 éven keresztül a szokásosnál több szén kell - egy átlagos szinthez mérten - akkor pedig még növelnünk is koll a bányászok létszámát, nehogy csökkentsük. Mindennek a lényege, hogy folyamatosan valósul ez meg és nem lesz tó olyan éles, mint ahogy Szebenyi e. felvetette. Állami intézkedések­kel kell megoldani és semmi szin alatt nem adjuk fel a humanizmust. Külön intézkedés lesz azokról is, okik u.n. csökkent munkaképességűek. Olyan oldala is van ennek, ho %v a vállalatoknál felül kell vizsgálni hogy valóban .ni az, amit ténylegesen csökkent munkaképességűek el tudnak végezni; mert nagyon sok olyan hely van, ahol egész'munkaerő­vel dolgoznak ilyen munkakörben. Szervezetten kell intézkedéseket tenni arravonatkozóarr, hogy a., vállalatokon kivül is kell ilyen csökkent munkaképességűeket foglalkoztatni. Kérdés volt még, hogy a párttagok a pártnapokon fogják ezeket meg­hallani? Megjelent a KB határozat, amelyeket minden párttág tulaj­donképpen elolvashat. Itt most nem sok újat mondtam el, csak csokor­ba kötöttem, hogy mi a változás, rai arai módosul. Ha mindezeket a a pártnapokon magyaráznánk el, nem igy tennénk meg* mint a PB előtt, mert a pártnapokon jobban alá kell támasztani, politikailag érvelni. L A KB-nak az az álláspontja, hogy ismertetni kell mindezeket végig r a pártnapokon. Ez nem zárja ki, hogy ahol kérdések merülnek fel, ott ne lehessen pártcsoportértekezleteket szervezni és megválaszolni a kérdéseket. A júliusi taggyűlések„fő napirendje lesz e téma, és e kérdések még­­értése lesz a lényeg.(SW.') Bihari elvtárs: Azt hiszem, hogy a ker-i PB-nek és a ker-i vezetők­­nelc is sokat kell tenni, hogy megértessük a mechanizmus reformjának * szükségességét, fontosságát és hogy elérjük azt, hogy a párttagok ténylegesen elolvassák a brossurát, amely a Kossuth Könyvkiadó kiadásában megjelent. Hálunk tapasztalat, hogy mi beszélünk olyasmi­ről is amit nem is ismerünk eléggé. Vasárnap a TV műsorában „Pajzs elvtárs. fejtegette, hogy Magyarországon divat, hogy mindenről beszé­lünk még arról is, amit nem túlságosan értünk. Legalább a párttagok ne beszéljenek, csak úgy ha elolvassák a brossurát. Még legalább 5-6 kiadványnak kell megjelenni, ami szakterületről is ad tájékoz­tatást. Az ősszel beinduló vezetőségválasztásnál nagy teret fog . elfoglalni ez a kérdés. Nekünk nagyon differenciált munkát kell vé­gezni, a közgazdászok között másképpen kell beszélnük és a munkások között is, - nagyon differenciált munkát kell végezni; a párttagsá­got ilyen jellegű propaganda tevékenységre kell serkenteni. Nehezí­teni fogja a munkát az, hogy a párt vezetőségeknek és a párttagságnak a kongresszusig elég erőltetett munkája lesz; a kongresszusi tézisek, a vezetőségválasztások előkészítése, azt követően az országgyűlés és a tanácstagi választások. Nekünk nagyon okosan„kell időt szakíta­ni, hogy josson idő a mechanizmus politikai irányának ismertetéSóre. Fontos, hogy ezt jól tudjuk irányítani, elsősorban 0 felvilaöosi■ I i ^ í ; jmm—m -----------------------------------------------------------­­­­­— . J j

Next

/
Oldalképek
Tartalom