Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
■■*■©*■**>•■■■*•■•■• .. ■ V '.i——mwwüii m figaafcvr . \ Az "együttgonddkodás"-hoz pedig az előzetes egyeztetés elengedhetetlen lett volna. Véleményünk szerint mára már sajons sok félreértés keletkezett ebből, és nem alaposan végig gondolt helyi érdekeket is előtérbe helyező véleménynyi1vánitás történt, aminek lecsengése sok gondos fog okozni és rengeteg energiát von el a tényleges munkától, veszéleztetve az eddigi eredményes működést is. A megoldást abban látjuk,hogy :- Az ügyet az emlitett elvek figyelembevételével rövid időn belül zárják le a gazdaságilag eredményesen dolgozó vállalatoknál. Továbbra io tekintsék a vállalat belső ügyének, hogy milyen formákat választ a további előrehaladás érdekében.- Szerencsére ilyen kicsnngésü állásfoglalások is vannak.- Az igy felszabaduló energiát, illetve szervezési kapacitást pedig fordítsák arra, hogy az alacsony hatékonysággal vagy az alatt - dolgozó vállalatok tevékenységét tegyék minél rövidebb idő alatt minél jobbá. Ez nagy segítség lenne a népgazdaságnak és az átlagok emelkedése további ösztönzést adna a hatékonyan dolgozó vállalatoknál is. Véleményünk szerint ez jobban összhangban lenne az eredeti cákitüzésekkel, továbbá nem tűnne egy mechanikusan végrehajtott i határozatnak. Itt meg szeretném említeni, hogy nem vagyunk mi az eredményeket hozó változásoknak ellene pl. ahogy az előzőekben említettem a BRG . elsők között- amikor ez még nem volt divat - hozott létre két gazdasági társaságot , akik örömünkre azóta is ered> ményesen dolgoznak . Ennek az akciónak a keretében sok minden tanuMgos dologra ki lehetne térni, Hogy mit hogyan szabad és hogyan nem szabad intézni. Remiélem, a tanulságokat az érdekeltek is le fogják vonni. De ennek az ügynek úgy gondolom várhatóan egy országos kihatású esetleges következményét is meg kell említenem. Ez pedig az, hogy eddig csak gazdasági szempontok lettek mérlegelve vidéki ipartelepítés esetén, lehet, hogy ez után más szepontok is mérlegelésre kerülnek. i ' rt 5V ta" írt: te! ■ | te'.’í/’í v lfe ■ \ £ I ;