Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1985-02-23

Ez nem lenne jó, mert úgy tudom, meg ma Is szükség lenne arra, hogy egyes területek vállalati erőből gazdaságos iparhoz jussa­nak. És az országnak is ez lenne jó. Tisztelt Pártértekezlet ! Befejezésül még arra szeretném az elvtárakat emlékeztetni, az elmondottakkal kapcsolatban, hogy néhány nappal több mint 5 év­vel ezel/őtt, az 1980- febr. 17.-i kerületi pártértekezleten - isj szóbakerületünk, mint " szervezendők". Akkor még egy nagyobb szervezeti egységet Trösztöt akartak mindenáron létrehozni. Az akkori szenvedélyes hozzászólásnak is egy célja volt. A hatékony munkavégzési lehetpség feltételeinek biztosítása a népgazdaság javára. Most is e cél érdekében tettem szóvá as uj szervezési hullám néhány vállalatunkra nézve gazdaságilag hátrányos meg nyi Mu.ulását. Akkor igen sok energia ráfordítással meg lehetett győzni az érdekelteket a hibás elképzelésekről. Végül a vállalatra bízták a hatékonyság növelését. Ezt az adott körülmények között teljesítettük is mint ahogy gazdasági adi adataink évről-évre bizonyították. Remélem most is igy lesz. Végezetül az előterjesztett dokumen­tumokkal egyetértek, azzal a reménnyel, hogy egységesen lesz értelmezve és nagyobb összhang lesz az elvek és a gyakorlat között. f Köszönöm figyelmüket. íI í 33 j ■#■*■■■■■■■■■■*■* «wow»*esraiaa!mte$;: “www 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom