Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1966-10

, kételkedni. Most mikor a kezdeti nehézségeken túljutottunk és az egy­séges' vállalati szemlélet egyre inkább érvényesül, ez mind a vállalati mind a népgazdasági eredményeknél megmutatkozik. Hogy a végén kezdjem. Vállalatunk az 1966.éves kötelezettségének maradék­talanul eleget tesz. Az export és belkereskedelmi, és konfekcióipari előirányzatokat túlteljesítve, az évelején vállalt 3o millió forint terven felüli nyereséget már a III.negyedévben elértük, sőt túl is teljesítettük. A 3o millió helyett, a várható terven felüli nyere­séget a féléves eredmény ismeretében 12 %-kal megemeltük, ma már látjuk, hogy lényegesen túlteljesítjük. Az alpjövedelmezóség ilyen mértékű túlteljesítése mellett a vállalat 1966-67 évre a Hungarotex­­szel kötött közös devizaérdekeltség alapján, tovább növeli a nyere­séget, Ezzel kapcsolatban emlitésre méltó az, hogy 1966 évben az export volumene kb. lo %-kal magasabb az előző évhez képest és a III. negyedév végéig az időarányos mennyiséget rendben átadtuk a Hungaro­­tex-nek bonyolításra. Való az, hogy a határátlépés - ami ez évben előzsör - helyesen nemcsak a Iíungarotexnek gelent kötelezettséget, hanem a - közös devizaérdekeltség miatt - vállalatunknak is, a tőkés reláció a Ill.negyedév végén nern volt még időarányosan teljesítve. Ezévben először vállalatunk ill. a gyárak is érzékelik, hogy az export termelés átadása a Iíungarotexnek népgazdasági szinten - tehát deviza kitermelés szempontjából - még nem realizált eredmény. Most közösen azon fáradozunk, hogy 1966. december végéig a kiszállításra tervezett export termelés realizálható legyen, tehát a határt átlépje, annál is inkább, mivel a devizaérdekeltség is erre ösztönzi mindkét vállalat dolgozóit. A közös devizaérdekeltségről még engedjék meg, hogy elmondjál# válla­latunknál ezévben indult kísérlet. Mint minden uj kezdeményezésnél kezdeti időszakban - voltak, ill. vannak nehézségek. Az adminisztrá­ció nem tudott az első féléiben olyan időben, annyi adatot szolgáltat­ni, ámely alapján tervszerű elhatározásokkal lehetett volna befolyá­solni a devizabevétel alakulását. Ennek ellenére az eddigi tapasztalatok már alkalmasak arra? hogy az év végéig, de különösen az 1967 évben az exportból származó deviza­­bevétel - a tőkés piacokkal való kapcsolat ellenére - ne spontán ala­kuljon, hanem az érdekelt pamutipari vállalatok és a Hungarotex dol­gozóinak a ráhatása érvényesülhessen. Hogy a kép teljes legyen, emlitésre méltó, hogy a vállalati összevonás eredményei már 1965.évben is megmutatkozott. 1965 évben is, több mint 4o millió forint terven felüli nyereséget fizethettünk be, és az export részesedéssel együtt átlag három hét nyereségrészesedést fizet­tünk ki. Külön örömöt jelent számunkra, hogy a kerület kikészitőgyárai? a közösén kialakított, majd elhatározott feladatokat magukévá teve fokozatosán megvalósítják. Ennek legkézzelfoghatóbb eredménye az, hogy az évekkel ezelőtt még a jövedelmezőségi feladataikat nem tel­jesítő kikészitőgyárak ez ev első háronegyedévében mind nyereséggel zárták és a vállalati össz. eddigi eredmény közel 5o %-át a három kikészitőgyár biztosította. Ezenbelíil kiemelkedő eredményt értek el a Goldbergérgyár dolgozói /13 mill.Ft./ Melyek azok a tényezők, amelyek biztosították az eredményeket? Anélkül, hogy a teljesség megközelítésére vállalkozhatnék, a legfonto­sabbnál szeretném kezdeni:-A vállalat megalakulása óta a gazdasági vezetés és a központ ill. a gyári pártbizottságok alapvető kérdésekben egységesek. - A párt- és gazdasági vezetés területén a gyárakban végrehajtott személyi erősítések. - A vállalati ill. gyári PB-kal összehangolva súlyt he­lyeztünk arra, hogy egy-egy gyári párt-alapszerv taggyűlésén részvé­telünkkel közvetlen információt szerezzünk a gyári szakmai gondokról és a dolgozók egyéni gondjairól. í - Ú3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom