Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1977-03-31
► - lo. -Tapasztalatok mutatják,hogy inkább a heterogén összetételű hallgatók felkészítését jelenti. Ha nem is elég gazdag a mi pártoktatási rendszerünk,azért elé g változatos ahhoz,hogy megfalálják a megfelelő formát,és tanuljanak,ne csak részt vegyenek az oktatásban. Másik: csak az a propagandista tud jól tanítani,aki maga is állandóan tanul. Budapesti tapasztalatok mutatják,hogy a propagandisták elég nagy száma nem rendelkezik politikai iskolával. Nem a bizonyítvány a lényeg,ha a felkészültsége megvan hozzá,ez nem olyan fontos. De egyrészt adva van egy széles kör,akiknek a felkészültsége hiányos, másrészt sok olyan propagandista van jelenleg Budapesten, aki alkalmas az oktatásra. Harmadik: egyetértve azzal,amit az elvtársak a régi és jó propagandistákkal kapcsolatban kifejtettek, segíteni kell a propagandisták felkészítését. Az anyag értékessége mellett azt javasolj a,hogy ha PB.ülésre kerül az anyag,a feladati részt néhány vonatkozásban konkrétabban fogalmazzák meg. Először is azt,hogy a pártoktatásnak a jövőben az a feladata,hogy a hallgatók ne csak ismereteket sajátítsanak el,hanem legyen olyan pedagógiai,nevelő hatása is,hogy az a párttagok személyi gondolkodását,magatartását,csaLekvését meghatározó ideológiai nézetté váljon. Egyetért azzal,amit Csikvári és Kádár elvtársak elmondtak,a pártalapszervezeteknek az oktatás irányítása,ellenőrzése,segítése állandó feladatot kell,hogy jelentsen. A statisztikából kiderül,hogy az alapszervi vezetőségi tagok és titkároknak csak 49,2 %- a rendelkezik politikai iskolai végzettséggel. Ugyanakkor mind a káderképző tanfolyamokon,mind a középiskolában alacsony a párttagok részvételi aránya. Márpedig a káderképző tanfolyamoknak,oktatásnak elsősorban az a feladata,hogy a pártnak az igényét elégítse ki és csak azután jöhet minden más. Tudja,h)gy a kerület még komoly szellemi erőkkel,tartalékkal rendelkezik, jó lenne valamit irni az anyagban arról,hogy ennek felhasználását hogyan képzelik el a propagandista munka minőségének javításában. Ismertek ma már azok a szervezeti változások,amely eket a Titkárság a pártoktatás rendszerében hozott. Meg kellene fogalmazni,hogy ezekkel az uj formákkal hogyan foglalkozzon a páítszervezet. Gondol itt a kétszer 1 éves továbbképző jellegű tanfolyamokra és más egyébre. Fél mondottal pontosítani javasolja azt a részt,ahol az önálló tanulással foglalkoznak,az azokba bevonhatók számát meghatározzák, támaszkodva szorosan az Oktatási Igazgatóságra,mert erre épülhet fel az önálló tanulás. Kádár István elvtárs: Megjegyzi,amikor a propagandista személyiségéről beszélt, nem valami kiemelkedő személyiségre gondolt. 11 /l m — — ! mmmJÜ I