Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1973-02-22

Kovács Qtt j elv „áré : A Politikai Bizottságnak van egy uj állásfoglalása a párttagság növekedéséről és szociális összetételének alakulásáról, - amely a pártbizottság titkárságán az elvtársak rendelkezésére áll,bejöhetnek elolvasni.Egyébként szerkesztett formában rövidesen megjelenik. A Budapesti Pártbizottság kérése és hétfőn az első titkárok olyan eligazítást kaptak,hogy március hó végéig önálló taggyűlési napirend kereíében ezt meg kell vitatni. Hogy ezt végrehajthassák,ezért szüksé­ges megállapodni hogy március 15-ig legkésőbb meg kell tárgyalni min­den közbeeső PB-n VB-n,csúcsvesetősógen, III.15- április 1 között valamennyi pártalapszervnél taggyűlésen, önálló napirendként,semmi mást nem tárgyalva,csak ezt. E téma ismertetéséhez még 3 fórumot használnak fel,jövő héten kedden reggel apparátus értekezleten, ugyanaznap délután össztitkári értekezleten, majd utána csoportos titkári értekezleten tárgyalják a témát,valamint a soronkövetkező márciusi pártbizottsági ülésen adnának képet az egész tevékenységről. A végrehajtó bizottság a fentiekkel egyhangúlag egyetértett. A Budapesti Pártbizottság is kidolgozta a tennivalókat a Politikai Bizottság 1972.KI.21.-i határozatának végrehajtására. Az egész munkát elvileg is jobban meg kell alapozni,ezért néhány dologra a párttagság összetételének összefüggésében felhívták a figyelmet,amit jó alaposan végig kell gondolni és a gyakorlati munka során alkalmazni. A párt mint organizmus nem egy megkövesedett valami,hanem állandóan változó, állandóan meg kell ujulni,azonban ez a fejlődés nem lehet spontaneitás terméke. Tudatosan befolyásolni kell est a fejlődést,megválogatni, szabályozni,hogy kik kerülhetnek be a pártba. Ezt természetesen minden­kor a társadalmi körülmények befolyásolják.A pártépitő munkának több figyelmet kell fordítania a párt önmegtisstulására is. A munkásosztály legjobbjait kell felvenni a pártba,de a párton belül sem lehet a folya­matnak befejeződnie,azoktól a párttagoktól,akik személyi hibáik,más egyéb miatt nem alkalmasak a párttagságra,meg kell szabadulni.Ennek a folyamatnak kellene nagyobb teret nyerni a pártépitő munkában,ez egy komplex feladat,de korán sem szabad úgy felfogni,hogy most valami tag­­revisót kell csinálni a pártban. Beszélni kell a párt élcsapat,osztályjellegével összefügően arró,hogy a párt osztályjellege ós élcsapat szerepe azon múlik,hogy melyik osztálynak az érdekét juttatja kifejezésre politikájában,hogyan hajtja , végre,milyen a párt belső fegyelme, egysége.S az élcsapat,osztályjelleg megítélésébe beletartozik a párt összetétele is,azért a pártnak ezt tudatosan kell alakítania. Minden olyan szemlélettel szemben fel kell lépni,amely ezt a kérdést mint statisztikai problémát fogja fel, mert ez alapvető politikai kérdés. Tennészetesen a pártépitő munkát is mindig adott történelmi körülmények között kell végezni, más volt az 1945-ben, 1948-ban, 1956-ban. Világos as elvtársak előtt az,hogy ezek­ben az időszakokban mit miért kellett tenni. Néhány alapvető köávetkeztetést le lehet vonni a pártépitő munkával kapcsolatban: a párt minden időszakban a párttaglétszám növelést a 1 minőségnek rendelte alá,ez volt az elsődleges ós alapvető,még akkor is ha ez egyes időszakokban nem olyan erőteljesen jutott kifejezésre. Hogy az élcsapat jelleget megfelelően őrizze és fejlessze,ez az elkö­vetkezendő időben is alapvető kérdés. Azért kap olyan nagy hangsúlyt az öntisztulás * í " '5 j ■ I ’ Ij0 ----­( . té - te -l re_______________________________________________________________________W_____________________________________________...

Next

/
Oldalképek
Tartalom