Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1971-09-28

ni -4 -, Az előterjesztésben jelzik, hogy a vizsgálat idejének három hete alatt munkaidőn túl 24 ügyfél jelentkezett. Fontosabban a tanácsi munkaidő után, vagy az ügyfél munkaideje után ? Amennyiben jiz ügyfelekre vonatkozik a munkaidő után, nincs összhangban azzal a megállapítással, hogy az ügyfelek első­sorban szabad idejükben keresik fel a szakigazgatási szer­vek ügyintézőit. Az ügyintézés számszaki adatairól a táblázat kimutatja, hogy a 3o napon túl intézett ügyek aránya növekedett. Ezzel ellen­tétben a szövegben azt állapíthatjuk meg* hogy ezen a terüle­ten javulás történt. Mi az oka ennek a látszólagos ellentétnek ? Az előterjesztés utal arra, hogy nem minden alkalommal tisz­tázzák elég körültekintően a tényállást. Mi ennek az oka ? Végül csatlakozott ahhoz amit Szilágyi elvtárs is kérdezett, mit értenek a kerület sajátos helyzete alatt, amely nem indo­­kolja az információs iroda létrehozását ? A fogalmazás elég komoly-e, amikor hozzáteszik, hogy egyébként sincs erre lehe­tőség ? Parragi La.iosné dr.: Kovács és Szilágyi elvtársak által fel­­tett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a VII.kerület az egész apparátus munkáját átszervezte, információs irodájukban hét fő dolgozik. Az iroda mindennap működik, ellentétben a mi elképzeléseinkkel, kerületünkben csak ügyfélfogadási időn ki­vül működne. Elképzeléseink szerint az iroda hatáskörébe tar­tozna elsősorban, hogy az ügyfelek pontos felvilágosítást kapjanak arra, hogy ügyük elintézése hová tartozik. Ezenkívül apróbb teendőket is ellátnának, mint például tejjegyek kiadá­sa, személyazonossági igazolványokba változások bevezetése, stb. A kerületi Tanács két fős iroda létrehozását tervezi, ez i nem igényli az egész apparátus átszervezését, és anyagi kiha­tása sincs. A VII.kerületben az átszervezésre több mint 1 millió Ft-ot fordítottak már eddig. Molnár elvtárs kérdésére válaszolva elmondta, hogy bár az ügy­iratok száma kétszeresére emelkedett, az ügyintézők munkáját a villanymeghajtásu sokszorosítógépen, a a sok új Írógépen ki­vül egyéb nem könnyíti. Az adócsoport munkájának gépesítésével központilag foglalkoznak. A KISZ elsősorban a veszélyeztetett gyermekekkel történő foglal­kozással nyújt segitséget. A KISZ Bizottsággal történt megállapodás eredményeként a kerü­leti Tanács vezetői résztvettek a középiskolások ülésein, tá­jékoztatták a fiatalokat a kerület fejlesztési tervéről, a fel­merülő problémákról. Ugyancsak a KISZ meghívására résztvettek a diákparlament leg­utóbbi ülésén is. ! ■ ' 1 lm re __Z^m_____________________________________ .---------------­I

Next

/
Oldalképek
Tartalom