Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1970-02-26

\ ! - 1_ 4-- 1 * megfelelően fejlődött. A vállalat központja a Könnyűipari Mi­nisztérium épületében van. Pártszervezetük csak a központnak a pártszervezete és csak a központ kádereivel foglalkozik. A 9 gyár 3 vezetője a központhoz tartozik, ebből adódik a kettős­ség. A káderek mozgatását koordinációs összeköttetéssel oldják meg. Egy-egy káderkérdésben a városi titkár és az illető párt­­szervezet képviselői általában részt vesznek. Sokszor 4-5 alka- I lommal \ ?> eljárnak 1-1 ügyben. 1 Az utánpótlással kapcsolatban: Nagyon sok fiatal mérnököt és közgazdászt vettek fel. Ezek nagy része a vállalat dolgozója, 1 akik menetközben tanultak. Az elmúlt időszakban közel loo ezer Ft-ot fizettek ki a különböző mérnökök kiváltására, illetve az ösztöndij visszafizetésére, akiket aztán vidékre helyeznek, la-I kást vesznek részükre. Az elmúlt 1 1/2 év alatt 15 mérnököt vettek igy fel. A vállalatnak saját technikuma van. Általában az a gyakorlat, I hogy a vállalatoknál dolgozókat küldik technikumba, akiknek van szakmai gyakorlatuk, s azután megfelelő beosztásba kerül­nek. Az a tapasztalatuk, hogy a 18 éves technikusok nem sokat I tudnak. A jogkörök elosztását illetően a ll~es kormányrendelet értel­mében járnak el. 5 I A politikai megbízhatósággal kapcsolatban Seres elvtárs elmond­ja, előfordult az, hogy 5-6 fő összeállt, egy kis csoportot al­kottak, s azután a taggyűlésen egy kis zavart keltettek. Azok, akik ebben részt vettek most is a vállalatnál vannak, s ezekre, illetve ilyen értelemben értették a politikai megbízhatóságot. Az elmúlt 1 1/2 évben hasonló eset nem fordult elő. I I A káderutánpótlással kapcsolatban általában, azt a gyakorlatot folytatják, hogy az alkalmasnak itélt dolgozónak előre megmond­ják, hogy kb 2-3 év múlva hol lesz szükség vezetőre és ennek mi a feltétele. Így a káderutánpótlás biztosítottnak látszik. Az a tapasztalatuk, hogy a vezetés megváltozása óta a fiatalok aktívabbak. , I A szakszervezeti tagságnál ugyanez a helyzet. Sok fiatal kap­csolódott be a pártmunka kiszélesítése folyamán. A női dolgozókat az adott lehetőségekhez mérten kapcsolják be a vezetésbe. Az elmúlt időszakban 1 főosztályvezető helyettes került a vállalathoz. A személyzeti osztály vezetőjének értékeltére nem tér ki, 59 éves, jövőre nyugdijba megy. Inkább az utánpótlásról beszél, ahol különösebb probléma nincs. Mindenki minősítve van. f i , MA létszámcsökkenés onnan adódik, hogy feladatokat adtak vissza a gyáraknak, dolgozóval együtt. A központban most már csak ki­zárólag vállalati feladatot oldanak meg. 1 m / iI f'V (j | '■ ' 3 • ,• ifi B

Next

/
Oldalképek
Tartalom