Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1970-02-26
- 5 -*4 Bogyené elvtársnö: A Szakszervezeti Bizottságban lényegében csak a titkár személyében történt változás, 2 SzB tag időközben lett párttag, igy változott meg az arány. A személyzeti munkatársakkal való foglalkozással kapcsolatban elmondja, hogy a személyzeti vezetőt néhány esetben beszámoltatja a pártvezetőség, de menetközben is, ha erre szükség van. A hármas követelményt nagyon összetett kérdésnek itéli meg. Minden vezetőt másképpen kell értékelni. Van, akinek a vezetőkészsége jó, a másik szakmailag felel meg, de egyszemélyben mind a három nincs meg. Erre törekedni fognak. Úgy Ítélték meg, hogy kevés azoknak a vezetőknek a száma, akiknek politikai iskolájuk van. Ezt a számot igyekeznek fokozni. A 7ooo fős létszámot alapul véve, a gyárakban is nagy súlyt helyeznek a politikai beiskolázásra. Az utolsó 2 évben megkétszereződött a politikai iskolát végzők száma. Káderfejlesiési tervük 3 részből tevődik össze: jelenlegi vezetők, kinek milyen iskolai végzettsége van, beiskolázási terv. A központban fizikai dolgozó nincs. A gyárakban előfordul az, hogy fizikai dolgozót adminisztratív munkakörbe helyeznek. Nem tartalmazza az anyag, de készült egy olyan utasitás minden gyár részére, mely kimondja, hogy milyen beosztáshoz milyen iskolai végzettséggel lehet valakit beállítani. A Minisztérium által végzett vizsgálattal kapcsolatban elmondja, hogy az ott hozott véleményeket jelentésbe rögzítették. A hibákat - pl. minősítések, törzslapok felfektetése - felszámolták. 3 női osztályvezetőjük van, egyetem, főiskola, technikumi végzettséggel. Hozzászólás ok : 1 ' " ' ...... Papp elvtárs: Jónak tartotta kitűzni ezt a napirendet, de már a kritikusabb időszakban kellett volna. Nagy felelősség hárul a vállalat vezetőire. A pártszervezet részéről nem elég önkritikus az anyag. Nem kell a pártszervezetet elmarasztalni, de a probléma közös. A területi Pártbizottság és a Könnyűipari Minisztérium felelősségét sem lehet mellőzni. Szeretné, ha ez a mai VB ülés azt eredményezné, hogy elérkezett a stabilitás időszaka. P • ----------Pl—---------------.-----------—----------------------------------------------------------------------*-------------------------------u ■ . ■ ■ ■ i