Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1969-04-10

wnwumjuis***' Ezekkel a fiatalokkal olyan irányban foglalkoznak, hogy a kutatási témában és nem az előléptetésben lássák csak a perspektívát. Másik problémás terület az egészségügy. Több fiatal orvossal beszél­getett és azt tapasztalta, hogy ezen a területen a szakmai szempnütok nagyon előtérbe kerülnek. Mikor felvetette, hogy kevés a politikai munka, azt válaszolták, hogy ők mindnyájan politikai munkát végeznek amikor gyógyítanak. Papo ett A határozat végrehajtása a kádermunkára vonatkozóan, a párt vezető szerepének gyakorlati megtestesitése. A Párt saját kádereit állitja egyes funkciókba és célkitűzéseit elsősorban BBBBBk ezeken az embereken keresztül valósítja meg. A határozat végrehajtá­sával kapcsolatban viszonylag rövid időt értékelünk. Ezalatt a rövid idő alatt azonban bizonyos tendenciák kialakultak, melyek pozitívak. Céltudatos törekvés van kerületi visyonylkatban, hogy a párthatározat minél jobban kerüljön megvalósításra. Mindnyájan sok gonddal küzdünk, a hármas követelmény betartásánál. Rendkívül fontos, hogy tervszerűen, céltudatosan foglalkoazunk az emberekkel, neveljük őket. Arra kell törekedni, hogy a káderfejlesztési, beiskoláztatási tervben céltudatos­ság, alaposság, körültekintés legyen. Előre azonban nem szabad megmon­dani valakinek, hogy milyen céllal foglalkozunk vele. A nevelésnek nem az az alapja, hogy megkecsegtetünk bizonyos funkciókat. Ha valaki szorgalmasan, becsületesen dolgozik, akkor adott alkalommal lehet le­hetősége előrelépésre. Viszont azt is lehet, hogy valaki az adott te­rületen is magasabb elismerésben részesüljön. Vigyázni *kell, hogy a munkások hogyan kerüljenek vezető pozícióba. A gazdasági vezető állások többsége iskolához kötött, másrészt a jó szakmunkások nem mindig szivesen vállalnak iifcyen beosztást a fizetés­­csökkenés miatt. A növekvő vezető színvonalhoz nagyobb tudás kell. Azzal egyetért, hogy egyik fő feladata, hogy jó szakmunkásaink közül egyre többen végezzenek iskét^ts hogy megteremtsük a lehetőséget, hogy akik elvégezték, kerüljenek megfelelő gazdasági funkcióba# Ezen a teren van probléma, mert jelenleg is 50-60 azoknak a technikumot I végzetteknek a száma akik fizikai munkát végeznek, mert ott több a fizetés. Hogy ezt a kérdést megoldjuk ehhez az anyagi feltételeket fokozatosan meg kell teremteni, A vezető testületek szerepe megnőtt, hatékonyabbá Axfcfex vált. A minősítések színvonala is javult. Megemlíti, hogy a GVM-ben a PB hatáskörébe tartozó káderek minősítését a VB megtárgyalja s ez arra készteti a minősítőket, hogy a minősítés színvonalas legyen és lehe­tőleg a legtárgyilagosabb véleményt adja. ' Nem ért egyatr azzal, hogy a Szakszervezeti Bizottság mint testület foglaljon állást bizonyos funkciók betöltésével kapcsolatban. Molnár ett Reálisan veti fel a jelentés a meglévő problémákat. A hatá­rozat bí megjelenése előtt is foljj kádermunka de a Pol. Biz. arra hív ja fel a figyelmet, hogy rendszeressé, állandóvá kell tenni a kádermunkát. A kádermunka nagyon aprólékos és állandó munkát igényel. Egyre növek­­( szik a vezetés színvonalában a követelmény. Megjegyzi hogy pl. a Il.ker. Kapitányságon áiisusoté évek óta ütemeznek be a jogi egyetemre munkatár­sakat. Egymást követő 3 évben azonban olyan munkatársakat küldtek az egyetemre, akik már az első évben lemorzsolódtak. Ez komoly hiba volt. | */. j ' Z7 I i . | ,— ........ ‘ in I ■, - 5 -'*>*•« 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom