Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1964-03-05

\ í ) ■ w ? -2 -Valóban a legcélszerűbb lenne egyenként a pártszervezeteket elemez­ni, vannak szélsőségek, pl. a RADELKISz megfelel a követelményeknek a pártszervezet helyesen foglalkozik a megnövekedett feladatokkal. Különösen az összevonások után a többi pártszervezetek is a közép­szintnek megfelelnek. Azt hiszem néhány vállalattól eltekintve az út­keresés időszakában vannak, ezek a pártszervezetek. Vannak olyan feladatok - KB. határozatának végrehajtása - amely komoly visszhangot váltott ki, alapszervezeteknél igen élénken reagáltak a határozatra, taggyűlésen megtárgyalták ennek a határozatnak a végre­hajtását és a gazdasági vezetéssel közreműködve meg tudnak felelni a feladatoknak, ha mi is a kellő segítséget megadjuk részükre. Ideológiai munka terén már nem tudjuk határozottan kijelenti, hogy eredményes a pártszervezetek munkája a még található kispolgári, maszek­­erkölcs leküzdésében, bí korrupció ellen. A sajátos gazdasági vezetés jórészt gátolja a pártszervezetek munkáját, az elnök más helyzetben van, mint a vállalatok igazgatói. Általában a szövetkezeteknél nem találkoztunk szektás nézetekkel, fi- nincs olyan probléma, mint pl. a Szőcszerelő Vállalatnál. Van egy tfe­szély a pártszervezetek munkájában: a liberalizálódás. Ez sajnos jellem­ző kénytelenek megalkudni a pártszervezetek. Van olyan szellem, hogy létrehoznak egy szövetkezetét, mert valakinek állást kell biztosítani, ezt a látszat bizonyltja. Az anyag összeállítását komoly vizsgálat előzte meg, még múltév augusz­tusában a GMT bevonásával vizsgáltuk az alápszervezetek munkáját, jelen­tést kértünk munkájukról, amelyet a helyszínen ellenőriztünk, hogy meg­­.felelnek-e a követelményeknek, részben pedig az éves tapasztalatainkat próbáltuk összegezni. Apparátusi értekezleten napirendre tűztűk, hogy a RADELKISz pártszervezetet beszámoltatjuk, ez sajnos nem történt meg. Jelenleg élénkéi figyelemmel kisérik, mert tudják, hogy VB elé került az anyag. Molnár elvftáirs: a PB elég alaposan ismeri a szövetkezeti problémákat. Ebből adódóan fel is vetik jó irányban a problémákat. A jelentést jó­nak tartom. A határozattal kapcsolatban vannak javaslataim. A szövetkezetek helyzetével, vagyonával kapcsolatban szeretnék 1-2 szót szólni. Helyesen állapitja meg a jelentés, hogy nagy fejlődésen fi mentek keresztül, alapvetően megindult a szövetkezetek fejlődése. Azon­ban „ha vizsgáljuk milyen kategóriákból tevődnek össze az ott dolgozók, látjuk, hogy kisiparosak volt a zöme, az adminisztratív munkaerők elé­gé egyveleg társaság.„Voltam kint a Budai Villany KTSz.-nél a társadal­mi tulajdon helyzetéről tartottam előadást. Ott az adminisztratív dol­gozók között találtam háborús bűntett miatt, vagy társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmény miatt elitélteket, akik a szövetkezet­ben elégé hangulatkeltő emberek. A gazdasági problémákat ismerem, va­dászterületüknek használják a szövetkezeteket. Munkájukat illetően, hogy mennyire kielégítően látják el a lakosság igényeit,„meg„kell mondani, hogy elmaradtak a követelményektől. Még az árpolitikájuk sem helyes. Köztudomású, hogy 5-6 évvel ezelőtt, ha valaki Ízléses cipőt akart csináltatni elment a szövetkezetben, ma már elmaradt a követelményektől. A javítószolgálat jobb, szívesebben veszik igénybe, mert olcsóbb, viszont hosszú határidőre vállalnak mun­kát. Ezen kell javítani. Ami a mozgalmi életet illeti véleményem, előbbre lehet lépni a párt­­szervezetek tevékenységében. Valóban fennáll, hogy a volt maszekok, kisiparosok bizonyos magánszektor, szemléletet vittek be, azonban ezek­nek a kapcsolatuk a tömegekkel meg volt és van is és ezt javunkra kel­lene forditani. A határozatokkal kapcsolatban az a véleményem, hogy túl általánosak, azokat konkrétabbá kell tenni, mintahogy a a velük való foglalkozásban is ezt kell ervenyesiteni. f ' /

Next

/
Oldalképek
Tartalom