Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1964-03-05
te. Ács, et: Az anyagot egészében véve jónak tartom, egyetértek Molnár elvtárssal abban, hogy a határozati javaslat legyen konkrétabb * A szövetkezetekben a pártmunka az említett okokból igen nehéz, mégis fontos területe a pártmunkának azért, mert a szövetkezeti tagság, javító, vagy nem javitó szolgálat széles néptömegekkel kapcsolatban van. Az is kétségtelen, hogy főként tisztviselői beosztásban elég sok olyan van, akik különböző bűncselekményeket követtek el, ezek magatartása erősen kifogásolható. Egy időben sem a KISzöv, sem a kerület ellenőrzése nem volt megfelelő. A határozati javaslati részben éppen ezt kellene egy igen fontos lépésként beállítani, hogy a felettes szervekkel is pártvonalon fel kell venni a kapcsolatot, hogy segítsenek olyan elnököt beállítani aki megállja a helyét. A^pártellenőrzés kétségtelenül rendkívül fontos mindenütt, a szövetkezeti munkában is érvényesülni kell és ezt tudomásul kell venni az illetékeseknek.. Simon et: A szövetkezetek helyzete a legnagyobb problémáink közé tartozik és ennek ellenére véleményem szerint elégé ritkán foglalkozunk, a jövőben alaposabban kell törődni ezzel a területtel. A jelentés szerintem jó, felméri a problémákat, amik jelentkeznek. A határozati javaslatokat konkrétabbá kell tenni. Javaslata: 1./ponthoz a pártszervezetek erősítése érdekében meg kell bizni a PB mellett működő káderbizottságot, hogy a következő időszakban folytasson beszélgetéseket, hogy a lcö' vetkező választáskor a legjobbakat tudjuk megbizni funkcióval. Konkrétabbá tehetnénk a határozati javaslatot, ha megpróbálnánk feladatokat megjelölni a szövetkezeti pártszervezetekbe^. Gondolom az elhangzottak alapján fontos feladat pl. a vezetés demokratizmusának erősítését, a vezetőség önkónyeskedése ellen lépjenek fel, a haverkodó szellem megszüntetése stb. Az elnök tevékenységével kapcsolatban azt hiszem nincs e^é- 1 szén igaza Csóti elvtársnak, hogy a szövetkezetek jellegéből fakad, hogy ilyen elnökök vannak. Választott funkció, számot kell adni a tagságnak stb. Össze függ asszal, hogy a -fi szövetkezetek felső irányitása nem olyan szoros és„alapos, mint a minisztériumi ipari vállalatoké. A KISzöv részéről lehet tapasztalni helytelen ühézkedóseket. Evek óta ismerik a problémát, de nem foglalkoznak vele, mert azt hiszik, , hogy a ker.PB. védelmében van az illető. Szó sincs erről. Ezen a helyzeten változtatni úgy lehet, hogy szarosabbá tegyék a kapcsolatot a KISZCV-vel. A kerületi Tahács Ipari osztálya is többet ellenőrizhetne és beavatkozhatna ebben a problémába. Sörösné et: Ha differenciáltan akarjuk nézni a szövetkezeti ipar helyzetét, külön kell választani a telepi tett és a szolgáltató ipart. Rendkívül bonyolult az egész kialakulásánál fogva. Összetételben 7 % a magánkisiparos? bár eznem tényező, mert 6o éves kor körül vannak. Egyéb kispolgári tényezők is vannak. Az amnesztina rendelet után a szabadultaknak kenyeret kellett adni, többen a szövetkezetekben helyezkedtek el, megfelelő ellenőrzéssel. Nyilván nem arról„volt szó, hogy adminisztratív, hanem termelő munkára vegyék őket fel. Azonban polgári jogfosztottak nem lehetnek szövetkezeti tagok. I I íV/ LWM ——: J L _____________________________________________: —■* . ' ‘ -5-