Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1963-04-08

k < I Roska et: Ennek a határozatnak a végrehajtásánál nagyon szoros együtt­­> működés alakult ki. Ezt a jelentést a PB. adja azonban agy csendül ki a sorok közül, mintha a PB oldotta volna meg e munkát, nem foglalkozik ' kellően hogy tulajdohképpen az agyüttmüködés hogyan is valósult meg ? A PB. irányitómunkája hogyan lesz megoldva az átszervezés következté­ben? Györkös et: Az iparigazgatóságok javaslatait Bpesti PB és kér.PB.-vei a Minisztérium megbeszélte. Kérdi, megtörtént-e ez azokkal az üzemi pártszervezetekkel, PB-kel, akik átszervezés alá estek ? ■ ' Viszló et: Bár nem szorosan a jelentéshez kapcsolódik, de az átszerve­zéssel függ össze: mi tette indokolttá az Újpesti Gyapjú és a bajai texxpmfc összekapcsolását. A létszám arányok és a termelési arányok közismertek, volt-e ezenkívül más indok, hogy a központ lekerült Bajára. A másik az országo8afl$omóipari vállalattal kapcsolatos: nem túl korai-e ennek a létrehozása, jelenleg még az osztályok centralizálására sincs meg a lehetőség ? Prieszol et.-nő: Mik azok a tényezők, amelyek alapján országos pamut­­/ N ipari vállalat jön létre és nem tröszt ? Válasz: Gyimóti et: Azt pontosan felmérni, hogy az átszervezés gazdaságilag j mit eredmenyez, azt most még nem lehet. A termelés irányítása, az anyag-i gazdálkodás központosítva van, az anyagkészletek bizonyos csökkentése is várható, ez költségmegtakarítást fog jelenteni a jelenlegi állapot­hoz viszonyítva. 1 A KB határozata alapján vizsgáltuk és méftük fel hogyan lehet közbe eső szervek nélkül irányítani. Zömében meg lehet oldani központilag fenn­­! tartott irányítással. Létszámmal kapcsolatban most még pontosan nem tudni kb 5o-6o személy I minőségi cseréről is szó van a minisztériumban és a vállalatoknál. Semmiféle konkrét Ígéretünk nincs fizetésrendezésre, ezeket népgazda­sági okok befolyásolják. Teljesen megoldani az átszervezéssel ezt nem tudjuk. . A PB és a minisztérium vezetőinek együttműködéséről szólva, a PB sze-1 repe az együttes állásfoglalásban nyilvánult meg, személyesen is, de a PB tagjai közvetlen résztvettek az átszervezés egész munkájában. Ezen­­^ kivül pártvonalon segítettük az állami vonalon létrejött szervező-bi­zottság munkáját. Az elkészített javaslatokat zömében megbeszéltük az üzemi pártszervezetekkel is. Minden nagyobb üzemből a főmérnök, igaz­gató az előkészitő-bizottságba be lett vonva. Ugyanezt csináljuk sze­mélyi kérdésekkel is, üzemi PB.-vei megbeszéljük és aszerint hozzuk a y \ javaslatokat és véleményüket figyelembevesszük a döntésnél. Az újpesti és bajai gyapjú összevonásáéval kapcsolatban a központ levi­­telét az teszi indokolttá, hogy a bajai fejleszthető az újpesti nem. Perspektivikus fejlesztés szempontjából ennek a két vállalatnak a pro­filja egyeztethető és egy éven belül a központ is létrejön. Erről úgy a budapesti szervek - a ÍV.kér. PB is - időben értesítve lettek, Írás­ban az észrevételeket kxxxi kölcsönösen közöltük egymással. Nagyné etnő: Az első szakaszban kineveztem 9 tagú bizottságot, akik a sajat tapasztalataik szerint kidolgozták javaslataikat, amikor ez meg- I volt minden iparági vállalat igazgatója, megyei, városi és kér. PB., szakszervezeti titkárok ágazati titkárok értekezleten ismertettük egész , napos értekezleteken, ahol mindenki elmondhatta aggályát, észrevételét. Ezután ment a minisztériumi kollégiumi ülés elé. i ü ■ '■ (0- 7- 00;. i 1 / La U . .j I r ' I S - 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom