Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1963-04-08
, r • Arra a kérdésre, hogy miért országos vállalat és miért nem tröszt. Nagy vita van a PénzűgyminisztériumsMÉt és a Tervhivatal/// egyet nem értésével. Gyakorlatilag olyan összetett iparágról van szó, amely közel 5o ezer embert foglalkoztat, akár hogyan is, nagy egységeket kell létrehozni, és ha már csinálunk valamit, úgy kell azt végrehajtani, hogy 3-4 éven belül ne kerüljön sor ujabb átszervezésre, mert gyakorlatilag az országos nagy vállalat oldja meg véglegesen a problémát, a tröszt közben-iktatott szerv. Ezt a Gazdasági Bizottság dönti majd el. Horváth et: Az átszervezési bizottságban 5 PB tag vesz részt a munkákban. biztosítva volt eddig is és továbbra is a vélemények kikérése. Nagyon fontos tényezőt tartottunk szemelőtt, amivel a VII-VIII.kongresszus is tfoglalkozott, a gazdasági vezetést megerősítése amely a termelésre pozitivan hasson és az az elvi, hogy megfelelő embereket a megfelelő helyre. Megtakarítást illetően az a fontos, hogy gazdaságosság szempontjából menjünk előre. Az átszervezéssel kapcsolatban komoly munka vár még a minisztériumra a neheze most jön. Az biztos, ha csak 1 % megtakarítást s kérünk is el az átszervezéssel önköltségben az is jelentős megtakar!' tás lesz 2-3 év múlva. Vita Simon et: Az anyag elolvasása és az itt elhangzott válaszok alapján úgy látom, hogy a KIP. PB és a minisztérium vezetői ezt az óriási feladatot jelentő átszervezést helyes elvek alapján, jó ütemben hajtják végre. Éppen ezért a jelentésben foglaltakat elfogadom és javasolom a VB fejezze ki egyetértését. Az vezeti az elvtársakat, hogy a népgazdaság érdekei érvényesüljenek. Helyesen látják az elvtársak, hogy a lényeg a gazdasági vezetés színvonalának a megjavítása ez a fő szempont, nem helyes az a szemlélet, hogy az átszervezést milliókba fejezzük ki. Sokkal fontosabb egyéb tényezők is vannak pl. nagyobb lehetőség a műszaki fejlesztésre, vagy hogy a választék megfelelően alakuljon. A jelentkező termékeinket jobban el tudjuk adni ós az ország gazdasági helyzete szempontjából óriási dolog lenne, ha a minisztérium által'előállított termékeket nem kellene évekig raktáron hevertetni és leszállított áron eladni. A jelentés arról számol be, hogy mit tett a minisztériumi PB. az átszervezés tekintetében. Nem tűnik ki a jó együttműködés és az a számottevő feladata a PB-nek, hogy az egész munkában észrevételeivel, javaslataival maximális segítséget adott-a minisztérium/ állami vezetőinek. Ács et: Napw felelősséggel készült munka a jelentés. Javasolom, hogy , a VB értsen egyet a határozati javaslatokkal és magával az egész jelent téssel. A jelentés kitér arra, hogy a kialakuló nagy vállalatok önállóságát fokozni kell, de ennek természetes velejárója, hogy a jövőben telekhelyenként működő gyáregységek önállósága a jelenlegihez képest csökken. Hiányzik ehhez, hogy a kisebb önállóság nem jelenti a telephelyek kisebb felelősségét. Ez a fogalmazás szükséges azért is, ne csábítson a kisebb önállósággal együtt kisebb felelősség is jár. A szakemberek kisebb fizetésével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a KGM vonalán sokkal nagyobb flifferenciák mutatkoznak. Valóban az a , helyzet, hogy kissdahxaxxk±iciágga±xm3igsaac jó szakemberek kevesebben jutnak be a minisztériumba, mert tudják, hogy ez anyagi áldozattal jár. Javasolom a vezetés megjavítása érdekében ezt tartsák szemelőtt. Az átszervezés óriási munkái mellett azonban tartsák szemelőtt a terv• teljesítést. AxxHtÉxxxxksrx A feladatok közé be kellene venni, hogy az átszervezés időszakában a műszaki fejlesztés a termelékenységgel kapcsolatos feladatokra, h perspektivikus feladatokra igen komoly gondot fordít ós mindent megtesz annak érdekében, hogy az ötéves tervet teljesítsék. j { [mm _J