Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.7.a/3)

1977-04-21

1 - 5 -r [ BpI 6. Matheser Jolán -------------1 P A Könnyűipari Minisztériumban jólszervezett pártoktatási tevékenység folyik. Szinten tartani, tartalmában igényesen alakítani nem egyszerű dolog. Mégis hozzáteszi, hogy a gazdasági vezetők munkájának szerves része, hogy a politikai alkalmasságuk milyen, marxista műveltsége az általa vezetett körnek hogyan alakul. A minisztérium pártbizottsága a Személyzeti Főosztállyal ezt időszakonként egyezteti, tehát folyamatosan figyelemmel kisérik ezt. A következő mondatokat, mint propagandista említi meg. A nevelő jelleg igen fontos, igényelni kell, hogy a hallgatók ne csak eljárjanak a párt­oktatási formákra, hanem oda is figydljenek. Az alapszervezetek felelősé­gét is hangsúlyozza, hogy ügyeljenek arra, hogy a hallgató járjon is az oktatásra. Bár általában akik beiratkoznak, azok járnak is oktatásra, de nem árt, ha a pártszervezet is figyelemmel kiséri. A hallgatónak is jobb ha tudja, hogy figyelik, figyelemmel kisérik tanulmányait. Hangsúlyozza, hogy az oktatást ujabb és ujabb formákkal, tartalommal kell megtölteni. Megemliti, hogy az EGI-be van egy esoportja, ahol azt a módszert követi, hogy a hallgatóknak legyen lehetőségük kifejteni véleményüket. Olyan mód­szert is alkalmaznak, hogy előre meghatározott témát, irodalmat dolgoznak fel a résztvevők. Az Oktatási Igazgatóságon nagyszerű módszerekkel találkoztak. Megemliti, hogy korábban a Politikai Akadémián, igen jó volt, araikor egy nagy helyi­ségben hallhattak előadást egy-egy ideológiai témáról. Ezt a módszert ma is követni kellene különböző témájú előadásoknál. A másik javaslata, hogy a kerületi ünnepségeken, egy-egy jó tanuló hallga­tót ki kellene emelni, esetleg szerény jutalmat adni, ez ösztönözné a többi hallgatót is. 7. Papp István Elfogadásra javasolja az előterjesztést. Néhány gondolatban azonban utal arra, hogy az oktatásnak jobban együtt kellene járnia a gazdasági munkával. Azt a gondolatot szeretné folytatni, amit Szabolcs elvtárs már elindított. Egy gondolatot vet fel - a tudomány termelő erővé válásának folyamatát ho­gyan segítjük. Véleménye, hogy az oktatásnak is jobban kellene segítenie. Elmondja, hogy ő minden héten csütörtökön vezetőképzőre jár - szociológiára. Ez a témakör viszont nem kapcsolódik szervesen az ő munkaterületére, jobb lenne ha olyan témát választanának, ami a munkájához kapcsolódik, több in­formációt is adna, esetleg néhány szakirodalomra hívnák fel a figyelmüket. Az oktatásban egy tulraéretezettséget is észlel, a számok tulhajszolására törekszenek. Megint említi, hogy vezetőképzésre jelölik ki, viszont az nem adja azt, arait ő vár, a tananyag tartalmában is van javitani #aló. Megjegy­zi azt is, hogy nem lenne szabad ennyi vezetőt egyszerre kivonni. Meg kel­lene vizsgálni, hogy mindez helyes e? Az információ adás tekintetében a konkrétságra vonatkozóan van tennivaló, hiszen az oktatásban sem egyforma előképzettségüek vesznek részt. r rá Wm I Mm— — i ____

Next

/
Oldalképek
Tartalom