Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.7.a/3)
1976-01-14
r 'II' fe f I .:,•¥ 3:tetá | I I I i • »:- 2 -Hozzászólások, észrevételek Bakos István olvtárs Az elmúlt időszakban elég sokat foglalkozott a XI. kongresszus határozataival. Záhorzik elvtársnő beszédében kijelentette, hogy nincsenek illúzióink. Vajon mi áll e mögött, vajon mire kell itt gondolni? Iliszünk-e abban, hogy illúzió mentesen a gondok megoldódnak? Nézzük meg tehát hova illeszthető az "illúzió". Véleménye szerint eddig sem azért tettünk valamit, mert illúzióink voltak, hanem azért mert hittek abba? hogy amit tesz- j, nek azt helyesen teszik. A másik dolog, amiről néhány gondolatot szeretne elmondani: a hatékonyság. A XI. kongresszus határozatainak végrehajtásának leglényegesebb és döntő kérdése a hatékonyság növelése, hiszen ezen áll, vagy bukik a további feladatok teljesítése. Néhány példát emlit, többek között, hogy Magyarországon sajnos a dolgozók 8 órai fizetést kapnak, pedig gyakran csak 6 órát dolgoznak. A másik példa, hogy a Szilágyi Erzsébet fasorban múlt évben kezdtek hozzá kb. 1 km-es útszakaszon a villamos sinek cseréjéhez, de ezzel a munkával még ma sem végeztek. Ezt a munkát egyébként 4 hónapra Ígérték, de már 8 hónap is eltelt. Megkérdezte az egyik ott dolgozót, hogy mi ennek az oka, erre azt válaszolta, hogy nincs munkaerő. Elgondolkoztató, hogy akkor minek álltak neki a munkának. A hatékonyság kérdéséhez visszatérve mondja el, hogy az adminisztrációs létszámzárlat nagyon kellett, mert Magyarországon kb. 50 ezer ember felesleges adminisztrációt végez, ez pedig egyszerűen nem kell. Mikor a rendelet meg - jelent keserű szájízzel fogadták nagyon sokan. Kicsit az az érzése, hogy a rendelet nem volt kellően előkészítve. Állítja, hogy végrehajtásához nem is egy* nem is öt, de lehet, hogy tiz év is kell ahhoz, hogy a létszám áteső - portosuljon. A mai újságban olvasta a NEB nyilatkozatát és igen érdekesnek tartja. Kicsit arra céloz a NEB, hogy a vállalatok ne keressék a ki utat, ne használják fel a takarítók pénzét az adminisztráció kérdés megoldására. Köszöni, ennyit akart elmondani. Sárosi Sándorné elvtársnő Záhorzik elvtársnő rendkivül részletesen ismertette a KB határozataiból eredető feladatokat, azokat a politikai feladatokat, amelyekkel a következő '• időszakban számolni kell. Rendkivül árnyalt politikai munkát kell végezni, mert ezeknek a határozatoknak a sorsa az üzemekben fog anyagi erővé vállni. Talán az alapkérdés az, hogy miért volt szükség "kemény" határozatok meg - hozatalára. Mindannyian tudjuk a világpiaci árak változása az egyik oka ezeknek a kemény hangú határozatoknak, ezért vannak a vállalatok olyan helyzetben, hogy feltételeket adtak számukra. Gondoljunk csak arra, hogy 10-15 év alatt létrehoztunk egy korszerű ipart, mely a kiindulási alap volt. Vannak belső tartalékaink pl.i a hatékonyság, a takarékosság, de ez a téma nem uj a szocialista országokban. Ezt minden öt éves tervben hangsúlyoztuk. Alapvető különbség azonban most az, hogy a politikai vezetés követelménnyé teszi a hatékonyságot, a gazdaságosságot, melynek szükségszerűségét szorgalmazni kell. Azonban, hogy ez megvalósuljon szükség volt a szabályzók szigorítására. A vállalatoknál az ötéves tervek előkészítése, a tervek zsűrizése megtörtént. A bérhelyzetről mondja, hogy a vállalatoknál az a gyakorlat, hogy a részesedési alapfizetést növelik ós a bérszinvonal ezáltal emelkedik. De több példát is emlit, hogy a vállalatok várhatóan mire fognak törekedni. 3